nlc.hu
Sztárok

Rendezték Berki Krisztián adósságát

Milliókat rejtett el Berki Krisztián az apjánál, ebből fizették ki a tartozását

Berki Krisztián nem kevés adósságot hagyott maga után, amit most az édesapja kifizetett.
Berki Krisztián temetése búcsúztató Farkasréti temető

Ahogy azt az nlc is megírta, május 6-án elhunyt Berki Krisztián. A Blikk úgy tudja, hogy jelentős mértékű adósságot hagyott maga után, amit az özvegye, Mazsi, illetve az édesapja, Ferenc kezdtek el felgöngyölíteni. Úgy tudni, hogy ezek megoldódtak, mivel édesapjánál tartotta vagyona egy részét, aki abból az összegből kiegyenlítette Berki adósságait. Krisztián édesanyja a lapnak elárulta, hogy a volt férje mindent elrendezett abból a pénzből, amit Berki nála tartott.

Az édesapja szerint a luxusélet csak látszat volt, albérletben lakott, a luxusautókat bérelte, vagy csak odaállt melléjük egy-egy fotó erejéig, a sokak által irigyelt életvitele nagy része pedig reklámszerződések és céges megállapodások eredménye.

„Mindenki azt hitte, rengeteg pénze van, milliomos, pedig nem”– mondta a Blikknek egy ismerős. 

Egyetlen tartozás maradt az egyik bank felé, amelytől Krisztián és Mazsi együtt vettek fel kölcsönt, amit a jövőben az özvegynek kell törlesztenie, ugyanis amikor felvették a hitelt, Krisztián édesapja lett a kezes. A tragédia után azonban az apa az ügyvédje segítségével elintézte, hogy kiírják a tartozásból, így ehhez már semmi köze. 

Az édesapa nemrég nyilatkozott, akkor azt mondta, bárki bármit mond, Krisztián szerintük jó és szófogadó gyerek volt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése