nlc.hu
Sztárok

A Konyhafőnök VIP: Dobos Evelin a Középdöntőben

„Hazamegyek sírni” – Dobos Evelint sokkolta a zsűri döntése A Konyhafőnök VIP-ben

Idő előtt döntöttek a színésznő sorsáról a zsűritagok.

A Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában a Középdöntőbe kerülés feszültsége a csapatmunkára is rányomta a bélyegét, így a versenyzők feszített tempóban igyekeztek teljesíteni a zsűri kéréseit. A főzés egy kis félrevezetéssel kezdődött, ugyanis a játékosok azt hitték, hogy a zsűri előtt található ételek közül csak egyet kell elkészíteniük, ám kiderült: mindet meg kell főzniük. A második feladatban szintén három ételt kellett elkészíteniük a versenyzőknek: ezúttal háromféle süteményt kértek a zsűritagok.

A főzés párbajjal zárult, ahol a két legerősebb versenyző küzdött meg a Középdöntőbe jutásért, a két leggyengébb versenyző pedig a bennmaradásért mérkőzött meg. A zsűri döntése alapján Kiss Virágnak kellett elhagynia a konyhát, a Középdöntőbe pedig Dobos Evelin jutott tovább, ami sokkolta a színésznőt.

Dobos Evelin

Dobos Evelin már A Konyhafőnök VIP Középdöntőjében – Fotó: Sajtóklub

A Keresztanyu sztárja a versenyben töltött idő alatt arról álmodott, hogy eljut eddig a napig, de az meg sem fordult a fejében, hogy a zsűri idő előtt döntene a sorsáról.

„Az első versenynapon azon izgultam: ‘Csak nehogy kiessek az első napon!’. És idáig eljutni?! Bíztam benne, álmodtam róla, de amikor megtörténik, akkor ez nagyon csodálatos, Istenem! Tényleg! Hazamegyek sírni. Ez lesz a mai program. És mindenkit felhívok és mindenkinek sírni fogok” – vallotta be kamerák előtt Dobos Evelin.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top