nlc.hu
Sztárok

75 éves lett Zalatnay Sarolta

Félrecsúszott szerelmek, börtönévek és az a bizonyos Kossuth-díj – 75 éves lett Zalatnay Sarolta

Zalatnay Sarolta, az ország Cinije 75. születésnapját ünnepli idén. Amíg a Táncdalfesztivál aranykorában azért csinált tölcsért a kezéből, hogy messze hallattassa a hangját, manapság inkább a magánéletével, mintsem a hangjával kerül be a lapokba. De miért alakult így az élete?

Sikertelen tévéműsorok, jogerős börtönbüntetés, majdnem házasság egy világsztárral…Van itt bőven minden, ami kitenne egy 8 részes Netflix minisorozatot. Kezdjük az elején.

Zalatnay Sarolta még Zacher családnévvel született, majd a família többi tagjával együtt változtatta meg a háború után. Erről így emlékezett egy tévéműsorban. „A szüleimet kötelezték, hogy más nevet vegyenek fel. Nem tudom, miért éppen a Zalatnayt választották. És azt sem tudom, hogy rokonaink-e a Sacher-torta atyjai” – mondta Cini, aki már igen fiatalon klasszikuszenét és hangképzést tanult, szülei pedig operaénekesnek szánták.  Ám egy rosszul sikerült mandulaműtét és a rockzene berobbanása mindent megváltoztatott.

Édesanyjával egészen a nő 1994-ben bekövetkezett haláláig nagyon szoros maradt a kapcsolata. Nem is olyan régen, a Hal a tortán című műsorban emlékezett vissza arra, hogy anyukája mindig nagy örömmel és odaadással főzött számára ebédet, vacsorát, volt, hogy mamuszban ugrott be a kocsiba a paprikás csirkével, mert tudta, hogy a lánya messzire megy fellépni. „Addig jó, amíg az embernek van anyukája” – mondta elcsukló hangon az énekesnő.

Zalatnay Sarolta

1970-ben (Fotó: MTI/Bara István)

Édesapjáról viszont csak ritkán mesél. Ám néhány éve a Best magazinnak egyszer arra mesélt, hogy bár nem tartja magát ezoterikus léleknek, különös gondolatok jutnak eszébe azzal kapcsolatba, hogy miért került oly sokszor mélypontra az élete. „Csak arra tudok gondolni, hogy az előző életemben vagy mindenkin átgázoltam, vagy nem voltak érzelmeim, és most mindezért bűnhődnöm kell… Édesapám két bátyja is járt börtönben, még október 23-án tartóztatták le őket, mivel részt vettek a forradalomban. Apám megúszta” – magyarázta Cini, akinek az is megfordult a fejében, hogy ezért kellett később neki rács mögé kerülnie. „Amikor lecsuktak, végig azon járt az eszem, hogy ép ésszel és tartással végig tudom csinálni. Azóta is sokszor elgondolkodom rajta, hogy apám helyett kellett börtönbe mennem…”

Az a bizonyos pofon

Már a gimnáziumban felfedezték, amikor egy téli bált rendeztek a tanulóknak. Komár László zenekara is fellépett az eseményen, és az akkor már ismert énekes meghallgatta a fiatal Cinit. Énekelt a Dogs és a Metro együttessel, majd 1966-ban második lett a Táncdalfesztiválon, ekkor a Hol jár az eszem című dalt adta elő, egy évvel később viszont meg is nyerte a versenyt a Nem várok holnapig című dallal. Mivel akkoriban egy magyar-angol tagja is volt a zsűrinek, Cini egy londoni szerződést is kapott, amellyel két évig élt Angliában. „Amikor az Omega együttessel Londonban turnéztunk, nagy lehetőségek álltak előttünk. Az Omega volt a Red Star, én pedig a Red Sarolta. Különlegesek voltunk, hiszen Kelet-Európából, egy kommunista országból jöttünk. Bebizonyítottuk, hogy mi is tudunk jó zenét csinálni. Elsősorban a nagyon erős honvágyam miatt jöttem haza. Illetve a politikai következményekkel is számolni kellett, mert azt mondták, ha maradok, akkor később már nem jöhetek vissza. Vagy nem engedik ki hozzám az édesanyámat. Nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Ezek voltak azok az okok, amelyek miatt hazajöttem” – emlékezett vissza erre az időszakra a Nők Lapjában. Így tehát Cininek maradt a Táncdalfesztivál, amit 1971-ben újra megnyert. Ezt követően alakult meg a Cini és a Tinik, majd 84-ben Komár Lászlóval indult turnézni. Kettejük között nemcsak szakmai kapcsolat volt, hanem egy nagyon viharos szerelem is. „Ő volt az első fiú az életemben” – magyarázta még 2020-ban Cini, aki alig volt 18 éves, amikor Komár döntés elé állította, vagy feleség és családanya lesz, vagy énekes. Az is-is nem működik. „Hogy lehet ilyet mondani egy 18 éves lánynak? Énekesnő szeretnék lenni, mondtam, de kaptam egy pofont, eltört egy fogam is” – állította Cini a Life TV egyik műsorában.

Zalatnay Sarolta

1979-ben, az amerikai turnén (Fotó: MTI/Bara István)

PR szerelemből lánykérés

Kapcsolatok bőven voltak az életében. Azt már tudjuk, hogy nem Komár László lett az első férje, hanem Révész Sándor. A második pedig Benedek László, akinek lányát Cini sajátjaként nevelte. Az énekesnő harmadszor is kimondta az igent, akkor Márton Csaba volt a választottja. Zalatnay körül mindig ott legyeskedtek a férfiak, és voltak köztük világsztárok is. Csapta neki a szelet Brian May a Queenből, és feleségül kérte Maurice Gibb, a Bee Gees tagja. Ez egyébként egy jól megszervezett PR-kapcsolatnak indult, ám nem várt tényező történt. „Reklámcélokra kitalálták, járjunk együtt. Összecsődítették a legnagyobb újságokat, közös fotókat csináltak, intim jelenetekkel, amiket mi boldogan vállaltunk és abszolút átéléssel el is játszottunk. Ölelkeztünk, csókolóztunk, kéz a kézben futkostunk a Hyde Parkban, vásároltunk a turisták híres utcájában, a Carnaby Streeten. Senki nem gondolta, hogy saját elképzeléseink is vannak, sőt titokban is találkozgatunk.” A történetnek pedig még mindig nincs vége. Tényleg sorozatba illő fordulatok következtek, amikor ugyanis Gibb megkérte a magyar énekesnő kezét, az még Frenreisz Károly menyasszonya volt. Végül egyik lánykérésből sem lett esküvő. Zalatnay azonban nem hagyott fel soha a szerelem keresésével. Ahogyan ő fogalmazott, a szerelemben és a zenében örökké hinni fog. „Az utóbbi időben jött egy furcsa érzésem, hogy talán a múltban bujkál a boldogságom és nem egy ismeretlen lovag érkezésén kellene ábrándoznom. Ahogy beszélgettem néhány múltbéli szerelmemmel, az egyikükkel azon kaptuk magunkat, hogy valahogy egyet gondolunk a másikról. Rájöttünk, hogy mindkettőnk számára az a szerelem volt az igazi, az etalon és arra jutottunk, hogy nekünk talán lehet még dolgunk egymással ebben az életben.”

Zalatnay Sarolta

Márton Csabával (Fotó: Story Archívum)

Kossuth-díjra jelölve

Cini életéből a mélypontok sem hiányoztak. Harmadik férjével, Márton Csabával készített műsorokat az MSat csatornának a 90-es években, ám a vállalkozás csődbe ment. 2004-et írtunk, amikor Cinit 3 rendbeli, nagy kárt okozó, üzletszerűen bűnszövetségben elkövetett csalás miatt jogerősen három év börtönre ítéltek. Zalatnay felbontotta házasságát Mártonnal, majd 2004-ben megkezdte börtönbüntetését, és napra pontosan két évvel később szabadult. 2015-ben újra bíróság elé állt, egy évvel később pedig 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte 3 évre felfüggesztve, folytatólagosan elkövetett csalás miatt. Zalatnay Sarolta az ítélethirdetés után is ártatlansága mellett érvelt.

Zalatnay mostanában tévészereplésével és a novemberben elhunyt Csapó Gáborral kapcsolatban került be a hírekben. Az olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok vízilabdázó ugyanis hat évig volt korábban Zalatnay párja.

Zalatnay Sarolta

Az 1968-as táncdalfesztivál 50-ik évfordulóján a Papp László Budapest Sportarénában (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Novemberben derült ki az is, hogy az énekesnőt Kossuth-díjra jelölték. „Nekem ez a díj mindent jelent. December 14-én leszek 75, és az én generációmban már az összes kollégám megkapta. Én nem vagyok irigy, nem arról van szó, de letettem annyit a magyar zenéért 16 éves koromtól, hogy ezt megkaphatom” – magyarázta Cini a TV2 egyik műsorában.

Az pedig, hogy lesz-e Kossuth-díja Zalatnay Saroltának, még a jövő zenéje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top