nlc.hu
Sztárok

Kizárások a valóságshowkban

Dobálózás és verbális agresszió: ezek a magyar valóságshow-történelem legbotrányosabb kizárásai

Nem VV Rico volt az első, aki kiborította a közönséget.

Mi is többször írtunk róla, hogy a ValóVilág villájában a tetőfokra hágtak az indulatok: legutoljára VV Anita és Piros balhézott, előtte pedig Lamint szavazta ki a közönség a vállalhatatlan viselkedése miatt. A hab a tortán pedig VV Rico akciója volt, aki lényegében felnyomta a falra versenytársát, Renit, miközben agresszíven az arcába üvöltött. A férfi viselkedése kiakasztotta a közönséget és a hazai véleményformálókat egyaránt, Osváth Zsolt influencer – és korábbi ValóVilág versenyző – szerződést bontott az RTL csatornával, Mérő Vera jogvédő aktivista pedig becsületsértésnek nevezte az incidenst. 

A műsor készítői azonban láthatóan nem tudják, hogy mit kezdjenek a villalakók agresszív megnyilvánulásaival: ha kizárják őket, azzal elveszik a show dinamikája, a bent tartásuk pedig egy időzített bomba, mert sosem tudhatják, hogy meddig fajul a konfliktus. Ennek ellenére a magyar tévézés történetében nem példátlan, hogy egy-egy szereplő kizárásra kerül. Nem egy olyan konfliktus volt a korábbi műsorokban, ami az egyik fél eltávolításával végződött.

Mi úgy gondoljuk, hogy agressziónak nincs helye sem az utcán, sem a villamos, sem az otthonainkban és a villában sem lenne szabad megtörténnie!

VV Zsuzsi és a narancs esete

Időrendi sorrendben haladva a ValóVilág történetében az első kizárás az azóta is sűrűn emlegetett 4. évadban történt. A szériában rengeteg nagy forma tűnt fel, ekkor ismerhette meg a nagyközönség Baukó Évát és Alekoszt is. Velük együtt érkezett a villába VV Zsuzsi is, aki bár először „bombanőként” definiálta magát, később az indulatkezelési problémáiról lett híres. Az egykori konzumlány először Évával balhézott, majd Olivérrel került összetűzésbe. Ez utóbbi odáig fajult, hogy Zsuzsi naranccsal kezdte dobálni a férfit. Mivel a villában a fizikai erőszak súlyos szabályszegésnek számított, Zsuzsinak végül mennie kellett.

Balról jobbra: Szandika, Zsuzsi és Baukó Éva.

Balról jobbra: Szandika, Zsuzsi és Baukó Éva
(Forrás: Central Media)

Zsuzsi egyébként azóta gyökeresen megváltozott: a reality-szereplő a vallásban talált menedéket. Egy keresztény közösség tagja lett, férjhez ment és ma már boldog, többgyermekes édesanya.

Amikor Sziló megpofozta Renikét

Néhányan még emlékezhetnek a TV2 szépreményű párkereső műsorára, ami ÖsszeEsküvők néven 2011 őszén. A show-ban tizenkét menyasszonyjelölt, hat fiú és a hozzájuk tartozó hat édesanya költözött össze egy luxusvillában.  Sziló és az egyik menyasszony, Rózsa „Renike” Renáta már a műsor kezdetén egymásra találtak, de a kapcsolatuk korántsem volt zökkenőmentes. A vállalhatatlan akkor következett be, amikor egy veszekedés alkalmával a férfi pofon ütötte a barátnőjét, ami miatt azonnal távoznia kellett a villából az édesanyjával együtt (joggal).

Renike és Sziló

Renike és Sziló az ÖsszeEsküvőkben
(Forrás: TV2)

A dolog érdekessége, hogy a pár együtt maradt, sőt a legutolsó publikus információk szerint össze is házasodtak.

VV Simon pólótépése

A ValóVilág hatodik szériájának mélabús hipsztere, Simon rengeteg finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető dolgot tett a műsor folyamán, attól kezdve, hogy megpróbálta leitatni a gondjaira bízott kacsát, addig, amikor letépte egyik lakótársáról a pólót. VV Vikivel először a már említett kacsán vitáztak, később pedig a lány beszólt a srác villabeli barátnőjének. A szóváltás odáig fajult, hogy Simon elkezdte Vikit kergetni, majd amikor utolérte jól megrángatta, amit a lány pólója bánt. Ezután a fiatal férfinek – érthető módon – nem volt maradása a villában.

VV6 Simon

VV Simon a beköltözés előtt

Simon egyébként nem is bánta a kizárást: saját bevallása szerint nehezen viselte a 18 nap bezártságot és az sem tett neki jót, hogy a többi villalakó folyamatosan a barátnőjét, Charlotte-ot gyalázta.

Éden Peti beszólása

A ValóVilág után a különböző társkereső műsorok a legbalhésabbak: a Viasat 3-on futó Éden Hotel forgatásán egy csapat dögös szingli költözött össze egy trópusi szigeten az igaz szerelem megtalálásának reményében. A második évad egyik résztvevője, Peti azonban nem töltött túl sok időt a földi paradicsomban, mivel egy durva beszólás után távoznia kellett. A játékos azzal gyanúsította meg egyik versenyzőtársát, Noémit, hogy Szlovákiában dolgozik prostituáltként. A műsor készítői azonnali hatállyal kirakták Petit és közleményben elhatárolódtak minden olyan kijelentéstől, ami egy nemzeti, etnikai, nyelvi vagy bármely más kisebbség tagjait sértheti.

Éden Peti később a YouTube-on próbált befutni.

Éden Peti később a YouTube-on próbált befutni
(Forrás: YouTube)

A férfi később bocsánatot kért a viselkedéséért, aztán pedig YouTube-karrierbe kezdett, aminek csúcsán turistalányokkal csapatta magát arcon a Sziget fesztiválon. Végül az Éjjel-Nappal Budapestben szerepelt néhány epizód erejéig.

VV Csoki körömreszelővel támadt

A legutolsó kizárás nem is olyan régen, két évaddal ezelőtt történt a ValóVilág villájában, amikor Csoki egy körömreszelőt vágott Zsuzsu fejéhez egy vita után. Bár az incidens közel sem volt olyan agresszív, mint a fenti listánk néhány történése, az éles tárgy könnyen komoly sérülést okozhatott volna Zsunak, így Csokinak azonnal ki kellett költöznie.

A játékosok egyébként maguk is nehezen vették Anikó bejelentését, a lányok sírtak, Csoki villabeli párja, Reni nagyon kiakadt és még a sértett Zsuzsu is azért könyörgött, hogy ne zárják ki Csokit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top