nlc.hu
Sztárok

Perre megy Zámbó Marietta

Zámbó Marietta beperli a Jimmy-sorozat készítőit: „Ezért felelni fognak, erre megesküszöm!”

Zámbó Jimmy nővére teljesen felháborodott a testvére életét feldolgozó szérián.

Zámbó Marietta úgy érzi, több családtagját és őt is méltatlan módon formálták meg az őket alakító színészek Jimmy életéről szóló, A Király című sorozatban. Ezért úgy döntött, hogy beperli a készítőket és a streamingszolgáltatót – írja a Bors.

A Király sorozat,

Nagy Ervin Zámbó Jimmyként A Király című sorozatban – Fotó: Sajtóklub

„Édesanyánk világéletében úrinő volt és soha életében nem dohányzott és nem ette cuppogva a csirkelábat a levesből. (…) Úgy ábrázolták, mintha valami lepusztult, senkiházi proli lett volna és ez abszurdum! Ezért pedig felelni fognak, erre megesküszöm! (…) Személyiségi jogi pert indítok és nem csak édesanyám, de a magam és Jimmyke nevében is, hiszen engem is úgy mutatnak be, mintha valami elvetemült idióta lennék, a testvérem nimbuszát pedig egyenesen a sárba tiporják” – jelentette ki a bulvárlapnak Zámbó Marietta, aki azt is nehezményezi, hogy a sorozatban egyetlenegyszer sem lehet hallani a legendás testvére hangját. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top