nlc.hu
Sztárok

Szinetár Dóra egyéni estje

Szinetár Dóra az életéről mesél: „Egy kis magyarázat, hogy miért vagyok ott, ahol”

Az egész darab az életéről szól.

Szinetár Dóra több mint két évtizedes pályafutása alatt a zenés színpad klasszikus főszerepeiben és nagy sikerű musicalszerepeiben nyújtott felejthetetlen alakítást és vált a nézők kedvencévé. Repertoárja klasszikus sanzonokból, népszerű popdalokból, film- és musicalslágerekből áll – többek között ezekből is hallhatunk párat az egyéni estjén az Orfeumban, ami a Szép mesék – rossz mesék címet kapta.

Szinetár Dóra

Fotó: RTL

„Ezek olyan dalok, amelyek valamiért az életemben közel került hozzám. Emellett pedig mesék, nyilván nem Andersentől, hanem az én életem történetei. Nem úgy kell elképzelni, mint egy bulvárinterjút, nem szaftos sztorikat mesélek, hanem olyan történeteket, amelyek szólhatnának rólam is. Fontos megjegyezni, hogy ezek a sztorik az előadott dalokhoz tartoznak. Ez abszolút az én fejemből, az én lelkemből jött, egy kis magyarázat, hogy miért vagyok ott, ahol. Tulajdonképpen magamról mesélek és amikor eljutok egy olyan ponthoz, akkor jön egy dal, amiről elmondom, hogy miért ez jutott eszembe erről a szituációról” – mondta a Reggeliben Szinetár Dóra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top