nlc.hu
Sztárok

Ben Barnes barátnői

Ezekkel a nőkkel járt az Árnyék és csont gonosztevője, Ben Barnes

Bár Ben Barnes hét lakat alatt őrzi a magánéletét, az alábbi színésznőkről mégis tudni lehet, hogy meghódították a brit sztárt.

Ben Barnesért már úgy nagyjából 15 éve rajongunk, mikor megláttuk őt a moziban a Narnia krónikái második részében Caspian hercegeként. A srác azóta volt Dorian Gray és álmodozó romantikus hős is A nagy nap című filmben, de a helyes arca ellenére mégis az antagonisták szerepében találta meg igazán számítását. Így láthattad őt két évadon át a Westworld rosszfiúja, Logan Delosaként, marveles szupegonoszként szembenézett a Megtorlóval, legutóbb pedig az Árnyék és csontban mutatta meg milyen manipulatív tud lenni Kirigan tábornok, azaz a Darkling (Éjúr) karakterében.

Ben Barnes az Árnyék és csotnban

Ben Barnes az Árnyék és csontban (Fotó: DAVID APPLEBY/NETFLIX)

Most, hogy hamarosan – egészen konkrétan március 16-án – érkezik a Netflix fantasy sorozatának második évada, és Ben Barnes visszatér, hogy egyszerre tartson minket és Alinát (Jessie Mei Li) rettegésben és szerelemben, gondoltuk, megnézzük, kik azok a nők, akik Ben szívét meghódították. A brit színész ugyan nagyon titokzatos a magánéletét illetően, azért mégis találtunk három színésznőt, akivel az évek során állítólag egymásra találtak.

Tamsin Egerton

Még 2009-ben boronálták össze Bent és Tamsint, akit leginkább a Camelot című sorozatból ismerhetsz, amiben Guinevere-t alakította. A szerelmükről szóló pletykák akkor indultak el, amikor mindkét színész Ausztráliában dolgozott, és állandóan együtt lógtak. A Daily Mail akkor azt írta: „Mindenki arról beszélt, milyen közel állnak egymáshoz.” A színésznő azonban tagadta a híreszteléseket, sőt, azt nyilatkozta, hogy megpróbálta összehozni Bent egy barátjával, de nem jött össze. Tamsinnek amúgy jó ízlése van: azóta már Josh Hartnett felesége, akivel 2011 óta alkotnak egy párt, és három gyerekük született.

Tamsin Egerton

Fotó: Eamonn M. McCormack/Getty Images

Felicity Jones

A Britannia Awards díjátadó gála 2014-ben különösen emlékezetesre sikerült Ben számára, ugyanis együtt távozott az este Felicity Jonesszal. A Zsivány Egyes főszereplőjét később még egyszer együtt látták Bennel – ezúttal már Los Angelesben, így egyértelmű volt, hogy a páros között alakult valami. Hogy végül lett-e belőle komolyabb kapcsolat, nem tudni, ugyanis ez volt az utolsó alkalom, hogy fotó készült a kettősükről.

Felicity Jones és Ben Barnes

Fotó: Profimedia

Julianne Hough

Aki nekünk, magyaroknak Molnár Andi, az az amerikaiaknak Julianne Hough. A helyi Dancing with the Stars táncosnője 2020-ban vált el a férjétől, de nem sokat szomorkodott: két hónapra rá, 2021 elején lekapták Ben oldalán, miközben a kaliforniai Venice Beachen sétálgattak és fagyiztak. (A karanténos fagyi-randik elég népszerűek voltak akkor, emlékszel még Chris Evans és Lily James hasonló találkájára?) Később, 2022-ben a New York-i Sohóban látták együtt a párost, akik azóta viszont az értesülések szerint szakítottak. Viszont cserébe elvileg a mai napig jó barátok.

Julianne Hough és Ben Barnes

Fotó: Profimedia

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top