nlc.hu
Sztárok

Zalatnay Cini lovas-balesete

Zalatnay Sarolta balesetet szenvedett

Tanult a hibájából.

Zalatnay Sarolta pár hete azzal szerepelt az újságok hasábjain, hogy ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát. Az életéről hamarosan életrajzi filmet forgató énekesnőnek azonban vissza is adták a vezetési engedélyét, a mostani balesetnek viszont köze sincs ehhez. 

Zalatnay Sarolta

Zalatnay Sarolta (Fotó: TV2)

Ciniről tudni lehet, 16 éve a vágóhídról mentett meg egy lovat, Manócskát, akivel azóta is elválaszthatatlanok. Cini úgy ismeri kedvencét, mint a saját tenyerét, mégis sikerült rossz döntést hoznia, amikor a paci rossz hangulata ellenére felült az hátára. 

Manócska sosem szerette a szőrnyírást, így most, amikor levágtuk a téli szőrzetét, szintén nem volt túl boldog. Amikor végeztünk, úgy gondoltam, hogy jót tesz neki, ha megyünk pár lassú, öreges kört. Ezért felültem a hátára. Léptünk is párat, de az öreglány egy ponton megrázta magát, én pedig lecsúsztam róla, egyenesen egy bálára – magyarázta a Borsnak Cini, aki mindenkit megnyugtatott, ez nem befolyásolja a fellépéseit. – Már amikor feltápászkodtam, éreztem, hogy valami nem stimmel. Eleve derékfájós vagyok, így nyilván nem tett jót ez az esés. Pár óra után már tudtam, hogy ezt nem úszom meg egy kis pihenéssel, így végül elmentem orvoshoz, ahol kaptam valamilyen speckó gyógyszert és elkezdtünk egy injekciókúrát is, mivel egyetlen fellépésemet sem szeretném lemondani a saját butaságom miatt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top