„Nem követelek tőle semmit, de nem vádolhat azzal, hogy szélhámos vagyok” – Ki volt Alain Delon állítólagos fia, Ari Boulogne?

Kun Gabi | 2023. Május 24.
Holtan találták párizsi otthonában Ari Boulogne-t, aki Alain Delon eltitkolt fiaként él a köztudatban. De ki volt a titokzatos fiú, és hogyan alakította az életét az, hogy a legendás színész nem ismerte el, hogy az apja?

Ari Boulogne halálhíre bejárta a minap a médiát, és úgy tűnik, a 60 évesen elhunyt férfi arról volt leginkább híres, hogy Alain Delon nem ismerte el fiának. A halálának körülményei még nem tisztázottak, Ari élettársát őrizetbe vették, emberöléssel, illetve segítségnyújtás elmulasztásával vádolják, ezen kívül kábítószerbirtoklás és -kereskedelem miatt is vádat emeltek ellene. Ari élete szinte predesztinálta a halálát, amiben úgy tűnik, a drogok is kiemelt szerepet játszottak: az underground művészvilágba született egy legendás színésztől, ami megpecsételte a sorsát.

A törvénytelen fiú

Eredeti nevén Christian Aaron Päffgen 1962-ben született a német származású Christa Päffgen – művésznevén Nico – énekesnő és Alain Delon francia színész rövid ideig tartó kapcsolatából. A színész tagadta az apaságot, de annyit azért elismert, hogy rövid viszonyt folytatott Ari anyjával, a „punk Garbónak” becézett topmodellel, énekesnővel, színésznővel, a Velvet Underground és Lou Reed múzsájával.

A fiú 18 éves korában apasági pert is indított, ám a francia bíróság ejtette az ügyet azzal, hogy Delon hivatalos lakhelye akkor Svájcban volt. Ari ezek után így nyilatkozott Delonnal kapcsolatban: „Nem követelek tőle semmit, de nem vádolhat azzal, hogy szélhámos vagyok, mert ebben az esetben be kellene bizonyítania, hogy nem vagyok a fia, és DNS-tesztet kellene végeztetnie.”

Balra Ari Boulogne, jobbra Alain Delon (Forrás: Ari Päffgen Facebook-oldala / Getty Images)

A fiú imádta az anyját, aki bár szerető szülőnek tűnik a visszaemlékezések alapján, az anyai felelősségvállalás nem volt az erőssége. Állítólag terhessége alatt LSD-t szedett, és a gyermeket magával hurcolta a bohém, underground művészvilágban. Így alakult, hogy Ari a babakorát New Yorkban töltötte az anyjával, Andy Warhol Factoryjában, a Velvet Underground kabalájaként. Négyévesen Bob Dylan, John Cale és Paul Morrissey maradék piáját iszogatta, és amfetamin tablettákat szopogatott, összetévesztve azokat a cukorkával – ebben az időben májgyulladást is kapott. Ari lett Warhol legfiatalabb sztárja, amikor 1966-ban Nicoval együtt szerepelt a The Chelsea Girls című filmben.

Nico, a múzsa

Nico szerepelt Federico Fellini 1960-as La Dolce Vita című kasszasikerében, és egy ideig a Velvet Underground nevű New York-i pop-art kísérlet tagja volt. 1956-ban a nő Herbert Tobias német divatfotós tanácsára vette fel a Nico nevet. Leszbikus viszonya lehetett a francia filmsztárral, Jeanne Moreau-val és a divattervező-üzletasszony Coco Chanellel (a Chanel No 5 parfüm Nico kedvence volt). A biszexualitásáról szóló pletykák tovább fokozták misztikumát. Nyughatatlan lélek volt, az 1950-es évek közepén Ernest Hemingwayjel lógott Párizsban, Leonard Cohen és Bob Dylan is udvarolt neki (aki az I’ll Keep it With Mine című dalt írta hozzá). Aztán beleszeretett Alain Delonba és 1962-ben megszülte fiukat, Christian Aaront.

Örökbefogadás és bántalmazás

Alain Delon édesanya, Edith Boulogne végül kimentette a fiút ebből a világból, mert fiával ellentétben ő elismerte, hogy Ari az unokája. Magához vette a fiút és hivatalosan is örökbe fogadta a második férjével – ekkor lett Ari neve Boulogne. A nagymama így beszélt egy interjú során Nicóról és Ariról: „Gondolj bele, olyan kicsi volt [Ari]. Mielőtt elvittük, mindenhová magával hurcolta [Nico]. Nem evett mást, csak sült krumplit a pályaudvarokon, szállodákban, repülőtereken. Úgy éltek, mint a csavargók. Három év alatt egyszer jött el hozzá. Hozott neki valamit Amerikából. Találd ki, mit? Egy narancsot. A férjemmel szótlanul néztünk egymásra. Elvettük a narancsot, és arra gondoltunk, hogy ő tényleg nem olyan, mint a többi ember… de én mégis kedveltem. Ő volt a legszebb nő, akit valaha láttam”.

Balról: Nico, Mary Woronov, Andy Warhol és Ari Boulogne, Nico fia, a Rivoli Színházba érkeznek a Sand Pebbles premierjére 1967-ben (Forrás: Getty Images)

Ari persze nem kimentésként emlékezett erre az eseményre, elmondása szerint boldogan élt az anyjával „egészen addig, amíg anyám a munkája miatt nem tudott tovább gondoskodni rólam; napról napra dolgoznia kellett a fillérekért. Napi öt dollárt kapott egy koncertért, így nem tudott tovább gondoskodni rólam. Felhívta a nagyanyámat, aki eljött értem New Yorkba.”

Arit a nagymama nevelte egészen addig, míg 68-ban Stevan Markovićot, Alain Delon testőrét meggyilkolták, ami miatt a nagyszülők megrettentek attól, hogy Arit a gyilkosok elrabolhatják, ezért bentlakásos iskolába adták a fiút. Kilenc évet töltött egy szigorú, katolikus iskolában, ahol a férfi visszaemlékezései szerint

a testi fenyítést gyakran alkalmazták. Amikor látod, hogy valakit addig ütnek, amíg át nem vérzik az inge… Valakit a fülénél fogva emeltek fel.

Bár kamaszkorában visszakerült a nagymamához – aki Ari szerint mindig elbújtatta, ha jött valaki a házhoz, annyira titkolta a létezését is –, de 17 évesen megszökött, és csatlakozott Nicóhoz, beutazta a világot, elkísérte anyját a turnékra és elmerült a művészvilágban. Ez újabb pecsét volt a sorsán, ugyanis ekkor szokott rá a heroinra az anyja segítségével. Öt évvel később, 1988. július 8-án Nico Ibizán egy napszúrást követően leesett a bicikliről, eszméletlenül szállították a cannes-i Nisto kórházba, ahol belehalt az agyvérzésbe. Ezt követően Ari élete nagy részét elvonókon és pszichiátriákon töltötte.

Christa Päffgen

Christa Päffgen az Operában, 1956. (Fotó: ullstein bild via Getty Images)

Christa Päffgen

Christa Päffgen alias Nico, Ari édesanyja (Fotó: GAB Archive/Redferns)

Nico, Ari édesanyja

Christa Päffgen (Fotó: Fiona Adams/Redferns)

Nico, Ari édesanyja

Nico, Ari édesanyja a Carnaby Street Shop-ban (Fotó: Fiona Adams/Redferns)

Andy Warhol és Mick Jagger

Andy Warhol és Mick Jagger (jobbra) a Rolling Stones 'Love You Live' című albumának bemutató partiján, 1977-ben (Fotó: Richard E. Aaron/Redferns)

Jack Mitchell fotós bulija

Andy Warhol, Veronica Lake színésznő, Candy Darling modell és Paul Morrissey 1971-ben, Jack Mitchell fotós buliján (Fotó: Jack Mitchell/Getty Images)

Studio 54 party

Bob Colacello szerkesztő, Jerry Hall modell, Andy Warhol, Debbie Harry énekes, Truman Capote író és Paloma Picasso ékszertervező a Studio 54 buliján (Fotó: Robin Platzer/Getty Images)

Gerald Malanga, Andy Warhol és Lou Reed

Gerald Malanga, Andy Warhol és Lou Reed a Salvation-ben, egy West Village-i diszkóban (Fotó: Thomas Monaster/NY Daily News Archive via Getty Images)

Nico, Ari édesanyja

Nico fellépése (Fotó: Kerstin Rodgers/Redferns)

A szerelem soha nem felejt

38 évesen, Párizsban jutott arra, hogy könyvet ír az édesanyjával való kapcsolatáról L’Amour N’Oublie Jamais (A szerelem soha nem felejt) címmel. Elhatározása egybeesett fia születésével – két gyermeke született: fia, Charles 2000-ben, lánya, Blanche 2006-ban. A könyvet tisztelgésnek szánta az édesanyja emléke előtt. Abban az időben az anyja vezetéknevét felvette művésznévnek és Ari Päffgen néven színészként dolgozott például Isabelle Adjanival a La Repentie című filmben. 

A L’Amour N’Oublie Jamais könyvben Ari a saját kaotikus életét mesélte el, amelyet az apa hiánya uralt. Ebből az alkalomból hívták el a Tout le monde en parle (Mindenki beszél róla) című műsorba, ahol nagyinterjút készített vele Thierry Ardisson, ebben nemcsak a könyvről, hanem Delonról is kérdezgette. A könyvmegjelenés kapcsán derült ki, hogy Ari még reménykedett ekkor is, hogy Delon elismeri fiának: „Gyakran mondják nekem, hogy úgy nézek ki, mint Alain Delon. Az utcán is előfordul velem, de inkább a taxisok. (…) Talán majd hat hónap múlva hallok felőle, amikor már lesz ideje megemészteni [a könyv megjelenését]” – mondta Ari.

Anthony Delon búcsúja

„Nyugodj békében Ari – Alain Delon fia, Anthony Delon szombat este tisztelgett Ari Boulogne előtt egy Instagram posztban. – Tragikus sors. Szomorúság. Gondoljunk ma este a két gyermekére.”

Az a néhány interakció, amit Alain Delonnal folytathatott, csak csalódást jelentett a fiatalember számára akkoriban. Egy találkozás a közjegyzőnél a nevelőapja halála után, majd egy második a nagymamájánál. Ez utóbbi volt „a legintenzívebb találkozásom vele – mondta el Ari. – Annyira jó színész, hogy először megette a tortáját, megfordult, hogy senki ne lássa, ahogy eszik, aztán visszavitt Párizsba, megpaskolta a vállamat, és azt mondta:

Te a haverom vagy. De mondok neked valamit, nem vagy a fiam, soha nem leszel a fiam. Nem az én szemem, nem az én hajam van a génjeidben. Csak egyszer feküdtem le az anyáddal.

Ari abban a pillanatban nem is tudott jól reagálni Delon mondataira, de később, az interjú során rákérdezett Ardisson, hogy mit mondana, ha előtte állna Delon, amire így válaszolt: „Nem ijesztesz meg, Alain. És ledobnám elé a kesztyűmet, ha ma is lehetne párbajozni, mint a 19. században, mert amit ő tett, az megengedhetetlen.” Ari rögtön azt is hozzátette, hogy mindezzel együtt is képes lenne megbocsátani az apjának, mert nem bosszúálló természet: „Megkapja a megbocsátásomat.”

Ari volt a törvénytelen fiú, akinek az egész életét nagyban meghatározta, hogy Alain Delon nem ismerte el fiának. A búcsú nem is lehet más tőle, mint édesanyja, Nico Ari’s song című dala, amit a fiának írt.

Via: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9

Exit mobile version