nlc.hu
Sztárok

Részletek Vastag Csabáék esküvőjéről

Vastag Csaba: „Elvettem életem nőjét, jöhetnek a gyerekek!” – meseszép menyasszony volt a párja, Evelin

Az ifjú pár boldogabb, mint valaha, már csak a gyerekek érkezése tehetné még teljesebbé az életüket.

Mint azt korábban megírtuk, feleségül vette párját, Evelint Vastag Csaba. A legfrissebb Story magazin most részletesen beszámol a nagy napról. A szerelmesek elárulták, álmodni sem mertek volna szebb esküvőről, minden pillanata maga volt a tökély.

Vastag Csaba,

Vastag Csaba és felesége, Evelin – Fotó: Story magazin – címlap

Bevallották, nem is sejtették, hogy a nagy napon ennyire izgulni fognak majd. Külön-külön készülődtek, a gyönyörű menyasszonyt édesanyja, lánytestvérei, barátnői és az esküvőszervező öltöztette, és miután belebújt az esküvői ruhájába, majd’ kiugrott a szíve, a templomnál pedig már az ájulás kerülgette. „Kislánykorom óta ebbe a templomba járok – és te jó ég, hányszor imádkoztam itt az elnyűtt focicipőmben, most meg ott álltam, mint egy hercegnő, és épp készültem férjhez menni életem szerelméhez!” – vallotta be Evelin. Párja, Csaba le sem tudta venni a szemét leendőbelijéről: „Tényleg egy mesebeli hercegnő volt. Álltunk a pap előtt, és azon gondolkodtam, hogy lehetek ennyire szerencsés.

A polgári szertartás csak ezután következett. A százfős násznéppel átvonultak a lagzi helyszínére. „Kevesen voltunk, tényleg csak azokat hívtuk meg, akik az életünk részesei. Húztunk egy határt, száz főben állapodtunk meg, mert különben ezernyolcszázan lettünk volna” – árulta el a 41 éves énekes, hozzátéve: „Elvettem életem nőjét, jöhetnek a gyerekek!”

Bővebben a legfrissebb Story magazinban, amely ezen a héten dupla címlappal jelent meg!

Story magazin

 

Story magazin

Vastag Csabáék lagzijáról pedig a BEST magazinban olvashatsz részletesen!

BEST magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top