nlc.hu
Sztárok
Óriási fordulat Andrei Mangra életében - erre talán ő sem számított

Óriási fordulat Andrei Mangra életében – erre talán ő sem számított

Bár Andrei Mangra kiesett a belga Dancing with the Starsból, aggodalomra semmi oka – úgy tűnik, külföldön új fejezetet nyitott.
Andrei Mangra

Véget ért Andrei Mangra versenye a belga Dancing with the Stars műsorában, ám a táncos így sem panaszkodhat: továbbra is marad a show része, hiszen a profi csapat tagjaként minden héten szerepel majd a nyitótáncban. Instagram-bejegyzésében megerősítette, hogy bár már nem versenyez, továbbra is ott lesz a parketten vasárnaponként – írja a Bors Online

„Szomorú, hogy minden héten kiesik valaki, de hát ez a szabály. A jó hír viszont az, hogy így is itt leszünk minden vasárnap, hogy lángba borítsuk ezt a táncparkettet. A csapat fantasztikus, hajrá!” – írta lelkesen.

Mangra és táncpartnere, Sarah Puttemans már az első élő adás után veszélyzónába került. A zsűri ugyan dicsérte ugyan a koreográfiát, de Sarah lámpaláza elvette a produkció lendületét. A pár csak hajszállal kerülte el a kiesést, és bár egy időre fellélegezhettek, végül távozniuk kellett Belgium egyik legnépszerűbb show-jából. Vagy legalábbis részben. 

A táncos karrierje ugyanis továbbra is ígéretesnek tűnik – ugyanis a profi csapat tagja marad, így hétről hétre parkettre lép a nyitótáncban.

 

Annak ellenére, hogy nemrég még komoly botrányba keveredett, úgy tűnik, hogy most végre valami jó kezdődik a táncos életében.

Nézd meg galériánkat Andrei Mangra legemlékezetess pillanatairól: 

Andrei Mangra és Tóth Andi
Andrei Mangra
Andrei Mangra és táncpartnerei
Andrei Mangra és táncpartnerei
Andrei Mangra és Tóth Andi
10 fotó

Tavaly novemberben egy rejtélyes támadás áldozata lett: belvárosi albérletében brutálisan bántalmazták, majd magára hagyták. Az esetet követően többen kábítószerrel hozták hírbe, de Mangra ezt határozottan tagadta, mondván: egy ilyen intenzív versenyben lehetetlen lenne teljesíteni bódult állapotban. Elmondása szerint se alkoholt, se más tudatmódosítót nem fogyaszt.

Az eset annyira megviselte, hogy rövid időre Romániába költözött – a pletykák szerint tartozásai miatt menekült el –, végül azonban Belgiumban talált új otthonra és lehetőségekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top