Vasvári Vivien múlt héten osztotta meg az örömhírt, miszerint megszületett negyedik gyermeke – Bodnár Zsigmondtól a második -, aki a Liam nevet kapta. A luxusfeleség korábban panaszkodott rá, hogy fájt a háta a terhessége alatt, a szülésnél azonban nem voltak gondok, így hamar el tudta hagyni a kórházat. Olyannyira jól van, hogy ma már az edzőteremből jelentkezett be az Instagram-oldalán.

Fotó: Schumy Csaba
A követői a posztok láttán megkérdezték tőle, hogy nem tartja-e korainak az edzést, mindössze öt nappal a szülés után.
Minden nő másként regenerálódik, nincs egyetlen szabály, ami mindenkire érvényes. Az én testem szerencsére gyorsan visszanyerte erejét, hiszen természetes úton szültem, és már másnap könnyedén mozogtam. Nem vagyok az a típus, aki sokáig tud egy helyben ülni. Hiszem, hogy ha test jelez és készen áll, akkor a fokozatos mozgás nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is csodát tesz
– kezdte Vasvári Vivien, majd hozzátette, nagyon motivált, rendbe akarja tenni magát. „Most, hogy jön a nyár, muszáj egy kicsit magammal is foglalkoznom… hátha hamarabb visszatalál a testem a régi formájához. Vagy legalábbis valami hasonlóhoz” – árulta el a négygyermekes édesanya.
Természetes úton szült
Vasvári Vivien korábban arról is nyilatkozott, hogy ő minden gyermeke érkezése előtt azon volt, hogy mindenképp természetes úton hozza világra a csöppséget. „Mindegyik gyerekemet természetesen hoztam a világra, így most is természetesen szeretném. Meg sem fordul a fejemben, hogy a császárt válasszam. Az csak akkor jöhet szóba nálam, ha valami komplikáció lép fel. Mindig küzdöttem az életemben mindenért, így a gyerekemért is küzdök a szülésnél, minden fájdalmat megér, hogy aztán a karjaimban lehessen. Rengeteg könyvet és orvosi véleményeket, sorozatokat néztem arról, hogy miért jó az, ha természetesen jön a világra a baba, így én ebben hiszek” – mondta korábban. A nyilatkozata nagy port kavart, többek között Czutor-Kilián Zsanett is reagált rá.