Balogh Krisztofer még 2021-ben tűnt fel a Sztárban Sztár leszek! tehetségkutatóban Tóth Gabi mentoráltjaként, ám az élete szomorú fordulatot vett, miután a döntőig sem jutott el. Hazaköltözött, nemrég pedig az utcára került, mint írta, édesanyja miatt. Az erről szóló posztot meglátva Tóth Gabi sietett a segítségére, befogadta otthonába a fiút; az énekesnő most a Blikknek mesélte el, hogy pontosan mi történt.
„Krisztofer volt az egyik kedvenc mentoráltam, már akkor hatalmas tehetségnek tartottam” – mondta a lapnak Tóth Gabi. „Tudtam, hogy mennyire nehéz körülmények közt élt, emiatt rendszeresen ajánlottam fel neki az évek alatt a segítségem. Néhány héttel ezelőtt aztán megdöbbenve olvastam a közösségi oldalára kitett posztját, miszerint egy buszmegállóban alszik. Akkor írtam neki, hogy bármiben tudok segíteni, csak szóljon, ha szüksége van rá.” Krisztofer akkor nem élt a lehetőséggel, de miután hetekkel később sem jött ki a gödörből, az énekesnő leült párjával és megbeszélték, hogyan segíthetnének mégis.
Úgy döntöttünk, mivel éppen nincs annyi feladatunk a tévében, így van kapacitásunk, helyünk és szívünk, hogy Krisztofernek segítsünk és befogadjuk őt az otthonunkba, amíg talpra áll. Megkerestem őt és mondtam neki, gyere hozzánk és addig maradsz, amíg szükséged van rá.
Krisztofer két napja lakik Tóth Gabi és Papp Máté Bence otthonában. Még nem találkozott az énekesnő kislányával, de Gabi emiatt sem aggódik – írja a lap. A beköltözés alkalmából egy videót is posztolt.

Fotó: Birton Szabolcs
Az énekesnő elmesélte, hogy Krisztofer szerény ember, szinte észre sem venni, „bár nyilván érdekes helyzet, amikor reggel összefutok vele köntösben”. Krisztofer pedig elmondta: nagyon hálás Gabinak és hihetetlen, hogy egy ilyen gesztust tett. Az otthonából egyébként nem az édesanyja rakta ki, „hanem otthon rosszabbodtak annyira a körülmények, hogy jobbnak láttam, ha eljövök, mert nem akartam részesen lenni annak a helyzetnek”.
Ahogy korábban írtuk, alogh Krisztofer 2021-ben tűnt fel a tehetségkutatóban, Tóth Gabi csapatában. A döntőbe nem jutott be, pedig a tehetsége biztosan megvolt hozzá, nemrég pedig utcára került. Anyák napján posztolta, hogy már több napja nincs hova mennie – írta akkor a Blikk. „Nem kívánok boldog anyák napját, hiszen a szenvedéseim könnyei miatta hullanak már több napja az utcán” – írta.
A fiatal énekes korábban arról is vallott, hogy borzasztó dolgokat kellett átélnie gyerekként. Az iskolatársai sokat bántották, csúfolták, szinte minden napját megkeserítették a gonoszkodásaikkal. A zaklatások miatt a zenéhez menekült: ahogy ő mondja, Tóth Gabi dalai mögé rejtőzött, az énekesnő adott neki erőt, hogy felálljon a padlóról. A Sztárban Sztár leszek után ugyan továbbra sem hagyott fel az énekléssel, de az álmai még nem valósultak meg. „Ahogy számomra véget ért a verseny, azonnal visszatértem az addigi életemhez. (…) Időnként alkalmi munkát is vállalok. Ha kell, kapálok, nem derogál semmi. Egyik alkalommal munka közben énekeltem, nagyon jó érzés volt, ahogy mindenki megállt és örömmel hallgattak. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, hogy szeretnek és elfogadnak” – nyilatkozta 2022-ben.