
Gyászolnak a kollégák, megdöbbentek a színházkedvelők. A 69 éves Karczag Ferencet pénteken még a Szolnoki Szigligeti Színház évadzáró társulati ülésén köszöntötték Tiszafüreden, ahol a teátrum örökös tagjává választották, szombaton pedig váratlanul elhunyt az otthonában a Jászai Mari-díjas színművész – írja a story.hu.
Karczag Ferencre a fia talált rá, vele élt együtt.
„Nemcsak jó kolléga volt, hanem zseniális színész és mentora a fiataloknak. (…) Mindenkihez volt egy jó szava, és úgy mosolygott az emberekre, hogy az erőt adott. A társulat fontos oszlopa volt” – nyilatkozta megtörten a Blikknek a szolnoki színház igazgatója, Barabás Botond, aki arról is beszélt, hogy az örökös tagság erkölcsi megbecsülés mellett anyagi segítséget is jelentett volna a színművésznek, akit mindenképpen visszahívtak volna néhány szerep eljátszásra, emellett Karczag Ferencnek rendezői tervei is voltak a következő évadra.
A Blikk úgy értesült, a színművész korábban két sztrókon és egy szívműtéten is átesett.
Karczag Ferenc a több évtizedes pályája során a Mikroszkóp Színpad, a Madách Színház, majd a miskolci, a pécsi, a szegedi és a Békés megyei színház művésze volt. 2005-től volt tagja a szolnoki Szigligeti Színháznak, és nemcsak játszott, hanem rendezett is. 2009-ben tüntették ki Jászai Mari-díjjal.
Kiemelt fotó: Karczag Ferenc 2019 februárjában Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány című mesejátékának próbáján a Békéscsabai Jókai Színházban; MTI / Rosta Tibor