Dudás Miki a hétvégén egy közös fotóval köszöntötte gyermekei anyját, Szigligeti Ivettet a 11. évfordulójuk alkalmából. Dudás Miki a képhez annyit írt: „11 éve vagyok a legszerencsésebb, hogy az Élet összehozott Veled.”

Fotókredit: RTL / Sajtóklub
„Valóban mozgalmas évek vannak mögöttünk. Történt minden ezalatt a 11 év alatt, szakítás, elköltözés, bántások, de a két közös gyermekünkről mindig együtt gondoskodtunk. Még a legnagyobb balhék közt is mindkettőnk számára Narci és Miló volt a legfontosabb, miattuk mindig félre tudtuk tenni a kettőnk közti feszültséget. Mert ők a legfontosabbak, történjék bármi is köztünk. De szerencsére minden rendben köztünk, együtt élünk. Mert ez nem, vagyis ez sem változott közöttünk, hogy mindig mindent meg tudunk beszélni. De az biztos, hogy több dolog történt már köztünk, mint akik 30 éve vannak együtt” – mondta Dudás Miki, aki azt is bevallotta, volt olyan időszak, amikor szörnyen viselkedett Ivettel – írja a Bors.
jött a doppingügyem, ami annyira megborított, mert nekem az egész addigi életem a kajakozásról, a versenyzésről szólt, hogy belevetettem magam a hülyeségekbe. Hiába tudtam, hogy ezzel őt bántom, de ment nagyban a bulizás, mindig volt valakivel elmenni mulatni. Ezzel akartam búfelejteni, de ezt nyilván senki nem tudja tolerálni egy párkapcsolatban. Rengeteget veszekedtünk, de sose szűntünk meg szeretni egymást, még akkor sem, amikor 2023-ban úgy döntöttünk, külön folytatjuk.
– vallotta be Dudás Miki.
Dudás Miki szülei több mint három harminc évig voltak együtt, egészen édesapja február 2-án történt tragikus haláláig. A férfit még 2024-ben támadták meg, hónapokig kómában feküdt, mielőtt szervezete feladta a harcot. Azóta az asszony nehezen talál vigaszt, mély gyászban van.
A Bors most arról ír, hogy Dudás Miki édesanyja, Klári mély depresszióba süllyedt és nyugtatókon él, a segítséget pedig elutasítja.