Görög Zita hálás Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek, amiért 20 millió forinttal támogatták a Bethesda Gyermekkórház számára szervezett adománygyűjtő akcióját.

Fotó: RTL / Sajtóklub/Udvardi Attila
Tele a sajtó, hogy Orbán Ráhel és Tiborcz István 20 millió forintot adományozott a Bethesda Gyermekkórház javára! Azt tudtuk, hogy egy névtelen adományozótól érkezett egy hatalmas összeg, azt nem, hogy kik állnak mögötte. Én a magam részéről hálás vagyok nekik is, hiszen elképesztő gyorsan gyűlt össze 37 millió forint a »Birkin« kampánnyal. Remélem, ezzel jó példát mutatva megjön a kedvük a luxizóknak az adományozáshoz! Csak pár millió, uraim! 3-4 hiányzik talán. Legalább a busznak legyen ki a négy kereke!
– olvasható a modell Instagram-sztorijában, amit a 24.hu vett észre.
Orbán Viktor lánya és veje személyére azután derült fény, hogy a sajtó megkereste őket, mivel Orbán Ráhel lájkolta Görög Zita felhívását.
Görög Zita az akció népszerűsítése során kihasználta a felháborodást, amely a közelmúltban pattant ki egyes ismert emberek, illetve párjuk luxusruhatára miatt. Többek között Rogán Antal felesége, Barbara, Matolcsy Ádám neje, valamint Sarka Kata is viselt Birkin táskát, amely több tízmillió forintba kerül.
A modell a hvg.hu-nak elmondta, jótékonysági ügyei általában nem szoktak ekkorát ütni, de most Hadházy Ákos „jó munkát végzett a Birkin táskák becsepegtetésével a köztudatba”.
Azt is elárulta, eleinte félt attól, hogy túl messzire megy, ezért előbb egyeztetett a Bethesda kommunikációs igazgatójával. „Rábólintott. Nagy a felháborodás az országban, és engem is felháborít a költekezés mértéke. Van egy egészséges szint, amikor az ember spórol, és elutazik valahova vagy vesz egy drágább holmit. De a 120 milliós táska más lépték, és ahol 120 milliós táska jut a nőnek, ott milyen játékszerei vannak a férfinak? Közben ezek a gyerekek azzal küzdenek, hogy nincs egy busz, amely elviszi őket a kezelésre. Iszonyú méltatlannak éreztem” – fogalmazott.
Orbán Ráhel támogatásának kifejezetten örült.
ez hozzájárult ahhoz, hogy a sajtó felkapja. Máskor valahogy gyorsabban szoktak reagálni, ha kiteszek egy fürdőruhás képet, az azonnal megjelenik valahol. Ez a videó másfél-két nap alatt körülbelül félmilliós nézettséget ért el, de a hírekbe nem rögtön került be. Szóval hálás vagyok, hogy lájkolta.
Görög Zita születésnapjára egy Gucci táskával ajándékozta meg magát, amire szintén rákérdeztek az interjúban.
Harminc éve dolgozom a divatszakmában, miért ne lehetne pár ilyen darabom?
– jelentette ki.