Differenciálszámítás első és második terhességem között

Akinek már több gyereke is van, biztosan alátámasztja azt az állításomat, miszerint minden várandósság és szülés más. Nincs két egyforma kilenc hónap, kórházban eltöltött idő, pelenkázás vagy szoptatás. Csipi lányunk nem sokára hatéves, Nuli lányunk és Mircsi fiunk pedig januárban múlt három. Kétszer voltam kismama. Kétszer szültem. A különbség zongorázható. Amit persze az tetéz, hogy sosem voltam kétgyermekes anyuka: Csipi alig múlt kétéves, amikor egy csapásra vált belőlünk nagycsalád. Mindkétszer másfajta értékekkel, tapasztalással, örömökkel és felelősségérzettel gazdagodtam. Összeszedtem nektek néhány izgalmas különbséget a két állapotom között. 

• Mielőtt Csipi megfogant, rengeteg klasszikus zenét hallgattam feltett lábakkal, mert azt olvastam, hogy ez jó hatással van a beágyazódásra (mindegyik gyerekünk élete mesterséges megtermékenyítéssel kezdődött). Szabadidőmben órákon át meditáltam világhírű zeneszerzők műveire. Brahms, Chopin és Csajkovszkij volt a kedvencem, és úgy tűnik, Csipi is nagyon bírta őket: csak negyedikre ugyan, de végül sikeresen befészkelte magát.
• Nuli és Mircsi rögtön elsőre befutottak, noha ennek semmi esélyét nem láttam. Hálás vagyok, hogy duplán kárpótoltak a korábbi kudarcokért! A beültetés után egy órával már az akkor másfél éves Csipivel fagyiztam és muskátlit ültettem. Mivel neki akkoriban Jennifer Lopez volt a favorit, ezért feltett lábak és Brahms helyett a Puerto Rico-i bombanő slágereire ráztuk a nappali közepén. 
• Az első terhességem első trimesztere alatt annyit aludtam, amennyit nem szégyelltem. Olykor még a munkahelyemen is elbóbiskoltam. Nagyon odafigyeltem arra, mit és mennyit eszem, a létező összes vitamint magamba tömtem. Ezerszer is elolvastam az egyik világsikerű terheskönyvet, rengeteg szülést megnéztem az interneten. Beleástam magam a témába.
• Második terhességem első trimeszterének sok-sok napja WC-be lógó fejjel kezdődött, miközben a hátamon csüngött egy másfél éves. Alvás helyett a hintát löktem a tűző napon, könyvből kizárólag mese került a kezembe. Bartos Erika már a fülemen jött ki. Reggelire kiflicsücsköt, vacsorára felkarikázott virslit ettem. És a létező összes vitamint magamba tömtem.
• Első babánk érkezésének utolsó pocakos hónapjaiban már nem dolgoztam. Buzgón készültem a nagy napra. Ablakot pucoltam, többször fertőtlenítettem az otthonunkat, kis ruhákat vasalgattam, pihentem, már csak magammal és születendő kis utódunkkal foglalkoztam. Fészekrakó ösztönöm határtalan volt.
• Második és harmadik babánk érkezésének utolsó pocakos hónapjait a játszótéren, a játszóházban vagy az állatkertben töltöttem. Amíg Csipi délután aludt, addig próbáltam nagyobb fészket rakni. Ikreim születése előtt négy nappal be kellett feküdnöm a kórházba, de előtte még hét órát töltöttem az állatkertben. Cammogtam Csipi után az oroszlánok és a flamingók között. Nekem is szinte hihetetlen, de két magzattal a szívem alatt sokkal aktívabb voltam, mint eggyel.
• Csipivel tizenkét órát vajúdtam. Az első néhányat férjem társaságában otthon egy lavórral az ölemben. Aztán a kórház folyosóján sétálgattam egész éjszaka a büszke apával: hol hánytam, hol császármetszésért könyörögtem, hol pedig nagyokat sóhajtva inkább ordítottam volna. Végül fájdalomcsillapítás nélkül, természetes úton, a férjem kezét szorongatva megölelhettem Csipit. Mindannyian együtt sírtunk.
• Sokáig úgy tűnt: Nuli és Mircsi is azon a kijáraton távozik, mint korábban nővérük. Végül az élet felülírta ezt, és az utolsó napokban tudtam meg, hogy a császárt is kipróbálhatom. Tizenöt perces fájásokkal pattantam a műtőasztalra, majd ezután néhány perccel előbújt Nuli, nem sokkal később pedig Mircsi. Mindannyian sírtunk. Apa a váróteremben, én a műtőasztalra szíjazva, ikreim pedig két aneszteziológus kezében az arcom mellett. Eközben Csipi otthon a nagymamáját szórakoztatta.
• Első szülésem után azonnal ömlött a tejem, Csipi szorgosan szopizott, alvás helyett folyton benne gyönyörködtem. Azonnal ráéreztem az anyaságra: magabiztosan pelenkáztam, ügyesen büfiztettem, bátran öltöztettem. Nem volt szükségem segítségre, ment minden, mint a karikacsapás. Semmi más nem létezett, csak a felhőtlen boldogság.
• Második szülésem után nem indult a tejem, úgy éreztem: Nuli és Mircsi folyton éhes. Napokig semmit nem aludtam, mert a szobatársam hangosan horkolt, egy dupla szoptatással órákig bajlódtam, eleinte nehezen mozogtam a császárseb miatt. Amikor tudtam, babáimban gyönyörködtem, közben pedig azon aggódtam, vajon aznap átmegy-e hozzánk a húgom, hogy normálisan meg legyen fésülve nagylányom. Hogy fogadja majd a testvéreit, meg tudom-e azt adni ikreimnek is, amit addig egyke nővérüknek, menni fog ez nekem úgy, ahogy először? Semmi más nem létezett, csak a felhőtlen boldogság. Meg a karikák a szemem alatt, a kisebesedett mellbimbóim és a lelkiteher-kupacok a vállamon.

Képünk nem teljes körű illusztráció. Részlet a Tully című filmből. (fotó: imdb)

• Első babánkkal otthon sziesztáztam, vasaltam, sorozatokat néztem, olvastam és rengeteget ültem a kiságy mellett, miközben sírtam a meghatottságtól. Soha nem voltam olyan kipihent, mint akkoriban.
• Második és harmadik babánk hazaérkezése után folyton talpon voltam. A születésük utáni ötödik napon már Csipivel kettesben kutyát sétáltattam, hogy ők is érezzék a törődést. Amíg Nuli és Mircsi édesdeden szundított, ahelyett, hogy az ágyuk mellett sírdogáltam volna a meghatottságtól, Csipivel játszottam. Dupláimat úgy láttam el, hogy közben nővérük „segített” mindenben, mert akkor már arra is figyelnem kellett, hogy egyik gyerekem se érezze mellőzve magát. Mindenkinek próbáltam ugyanannyit szakítani magamból.
• Csipivel a szoptatás maga volt a harmónia. Ébredése előtt már mindennel elkészültem, szopizás közben könnybe lábadó szemekkel adtam hálát a sorsnak, amiért a tenyerén hordoz. Mindezt tettem egy gyönyörű kanapéból, ahol büfizés után mindketten kényelmesen elbóbiskolhattunk. Igazán meghitt pillanatokat éltünk át.
• Ikreket egyszerre szoptatni igazán kalandos. Ezt csak a földön tudtam végrehajtani, miközben egy két és féléves az ölembe fúrta magát. Együtt ringatóztunk a szőnyegen, és számtalan mesét kitaláltam, hogy senki ne unatkozzon a „nagy munka” közben. Igazán meghitt pillanatokat éltünk át. Négyesben.
• Szerencsére nagylányunk imádta a babakocsit. Ráérősen, mosolyogva sétálgattam Csipivel, hol a Margitszigeten, hol pedig a Városligetben. Amíg Bingó kutyánk komótosan szaglászott, én napsütésben, madárcsicsergésben toltam büszkén alvó babám.
• Szerencsére kislányom és kisfiam is imádta a babakocsit. Elől nagylányom tepert kismotorral, én pedig szaladtam utána egy iker babakocsival. Sokszor ő szerette volna tolni kis tesóit, így igazán eseménydús volt minden egyes manőver. Ha volt is napsütés meg madárcsicsergés, nem volt időm észrevenni. 

Áhá, szóval a terhességet lehet élvezni is

Az egyik ilyen, a másik olyan. Nem jobb vagy rosszabb. Más. Mindkét terhességemet csodának fogtam fel, mindkét szülésem gyönyörű volt. Mindhárom gyerekemhez ezer szállal, ugyanúgy kötődöm. A mai napig sokat vagyunk négyesben, ötösben, apával kiegészülve, de igyekszem mindenkivel külön időt is tölteni. Csipinek, Nulinak és Mircsinek is én vagyok az anyukája. Ennek földöntúli értékéből semmit nem von le fogantatásuk pillanata, a pocakomban töltött időszakuk, vagy születésük körülménye.

Egy többgyerekes anyának talán mindig lesz lelkiismeret-furdalása: vajon eleget foglalkozom mindegyik utóddal, biztos, hogy mindenki ugyanazt kapja, egyik sem szenved hiányt semmiben? Nem lehet patikamérlegen méricskélni! Csipi, Nuli, Mircsi lelkileg egészséges gömbvillám. Azt hiszem, (nagyjából) mindent (nagyjából) jól csináltam. És ma már mindhárman nagyon szeretik a komolyzenét és Jennifer Lopezt is.

 Borítókép: Részlet a Tully című filmből. (fotó: imdb)