Szűrd ki cikkek
Szponzorált tartalom

Mihály vagyok, mellrákkal küzdök

2012-t írtak, amikor Mihály felfedezett egy csomót a bal mellében. Háziorvosához fordult, aki azonnal közölte a 46 éves tanítóval, hogy további vizsgálatokra lesz szüksége. Amikor nem sokkal később a férfi meghallotta a diagnózist, nem akart hinni a fülének, korábban abban a hitben élt, hogy a mellrák „női” betegség.

„Bevallom, sok időmbe telt, mire megértettem, hogy ez tényleg velem történik – mondja az egyedülálló férfi, aki hetekig nem merte megosztani másokkal betegsége hírét. – Eljött az a pont, amikor már nem bírtam tovább magamban tartani. Először a szüleimnek és a bátyámnak mondtam el, majd a barátoknak. Amikor elmeséltem, hogy mellrákom van, nem nagyon tudták hova tenni a dolgot” – emlékszik vissza a férfi, aki a műtét után arra jutott, ha a rák ezen típusa a férfiakat is elérheti, muszáj beszélnie róla. 

A férfiaknál ugyan jóval ritkább a mellrák, de esetükben sokkal agresszívabb, mint a nőknél, hiszen legtöbbször előrehaladott állapotban veszik észre azt. A mellrák tünetei ugyanazok, mint a nőknél: fájdalom nélküli csomó, behúzódó mellbimbó, váladékozás, fekély. Tünet esetén a háziorvoshoz kell fordulni, aki elrendelheti a további vizsgálatokat. (Forrás: Semmelweis Egyetem Onkológiai Központ)

Hamar belátta, egyedülállóként nehezen birkózik meg a betegséggel együtt járó lelki súlyokkal, így pszichológus segítségét kérte. – „Eleinte hetente jártam terápiába, aztán csak havonta kétszer. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett egy kívülálló szakember támasza, aki többek között abban is segített nekem, hogy egy másik nézőpontból tekintsek magamra, a betegségemre, az elmúlás lehetőségére. Néha úgy éreztem, úgy hat egy-egy beszélgetés, mint egy fájdalomcsillapító.”

mellrák férfiak

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A műtétre és a kezelésekre Mihály jól reagált, a sugárkezelés után nagyon gyorsan felépült, pár évvel később mégis rossz hírrel fogadta az orvosa: a rák kiújult, ezúttal pedig áttétek is megjelentek. – „Kétségbeestem, nem tudtam, mitévő legyek, hiszen mindent megtettem a gyógyulásért, megszállottként harcoltam, nagyon nagyon akartam az életet – meséli Mihály, aki azon túl, hogy pontosan betartotta orvosa utasításait, teljesen megreformálta az életét. – Elkezdtem tudatosan táplálkozni, mozogni és pihenni. Megtanultam meditálni, beleásni magam a távol-keleti orvoslásba, és nem volt olyan vitamin és nyomelem, amit ne szedtem volna be – emlékszik vissza a pedagógus férfi, aki gyógyulása után úgy hitte, kapott egy új esélyt az életre. – Igen, kaptam egy új életet, de évtizedek helyett az években mérhető.” 

Az újabb csapás gyökeresen megváltoztatta Mihály hozzáállását, bár továbbra is harcol, tudja, neki nem lesz mesébe illő gyógyulástörténete, az ő harca a tünetek enyhítéséről és az életminősége javításáról szól. – Az áttétek és az előrehaladott stádium ráébresztett arra, hogy bár minden ember útja más, nem mindegy, hogy a nehézségeinkre hogyan tekintünk. A mélypontokból bőséggel kijut, mégis, a kezdeti rettegés kikopott belőlem, kicsit talán elfáradtam félni. Megbékéltem a helyzetemmel, a betegségemmel, de legfőképp, önmagammal” – meséli Mihály, aki szerint az egyik legfontosabb, amit a rák megtanított neki, hogy el kell engednie azt, amit nem tud irányítani. 

Olvass tovább!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése