nlc.hu
Szűrd ki cikkek

Séta hatása az agyra

Ez történik az agyaddal, ha naponta 10 percet sétálsz

Minél több időd van sétálni, annál jobb, de ha csak 10 percet tudsz rászánni, akkor is érdemes kihasználni egy gyors sétára az időt.

Nem feltétlenül kell az általában javasolt 10 ezer lépést legyalogolni mindennap ahhoz, hogy a séta jó hatásait élvezzük. Már napi 10 perc séta is remek hatással lesz az agyunkra.

Indulj sétálni!

A sétát naponta tudatosan be kell építeni a napirendünkbe, ha igazán jót akarunk tenni a szervezetünkkel és agyunkkal. A Bostoni Egyetemen végzett kutatásban például arra a következtetésre jutottak az eredmények alapján a kutatók, hogy a rendszeresen végzett séta akár még az Alzheimer-kór megelőzésében is segítség lehet. A kísérlet során 2700 résztvevő fizikai aktivitását hasonlították össze azzal, hogy mennyire jók a tervezései képességeik, memóriájuk és milyen könnyen tanulnak új szavakat. Az eredményekben azt találták, hogy a rendszeres, 10-20 perces élénk gyaloglás bizony javítja a memóriát, ehhez azonban nem elég, ha botorkálunk kutyasétáltatás jelszóval, hanem tényleg tempós sétára van szükség, hogy ilyen rövid időn belül is kifejtse ez a mozgás a jótékony hatásait.

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sportorvostani Tanszékének honlapján egy egész sor jó hatást olvashatunk a sétálással, tempós gyaloglással kapcsolatban: „Tudományosan igazolt, hogy már a napi rendszerességgel végzett tempós gyaloglás is (pl. munkahelyre, iskolába) kedvezően befolyásolja a vérnyomást, a test zsírtartalmát, a koleszterinszintet és a hangulatot.

A legalább napi 30 percet rendszeresen, lendületesen sétálóknál is jelentősen csökken a szív- és érrendszeri betegségből eredő halálozás esélye. Ez a hatás idősebb korban elkezdett rendszeres gyaloglásnál is jelentkezik.

A kutatások arra is rávilágítottak, hogy súlyfelesleg esetén a rendszeres mozgással megszerzett fittség akkor is védő hatású a szív- és érrendszeri betegségek ellen, ha fogyás nem társul vele. Gyermek- és fiatalkorban is kedvezőbb az egészségi állapota a rendszeresen és lendületesen gyaloglóknak. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) ajánlása szerint a mozgás egészségvédő hatásai heti 150 perc közepesen intenzív, dinamikus mozgással már elérhetőek, amit akár a mindennapos tempós gyaloglással is teljesíthetünk.”

Ezért menj sétálni most!

Természetben még jobb hatással van a séta (Kép: Unsplash)

Az egészség a laborban kezdődik

Az egészséges életmód azzal kezdődik, hogy elmegyünk egy állapotfelmérésre a laborba, elvégeztetjük az alapvizsgálatokat, amiből kiderülhet, milyen állapotban van a szervezetünk. Ezek után, ha elkezdünk rendszeresen sétálni, érdemes pár hónap múlva ugyanezeket a laborvizsgálatokat megnézni, és rácsodálkozni, milyen sokat javultak az értékeink.

10 perc az egészségért

A séta jótékony hatásainak itt még nincs vége, ugyanis a Rotterdami Erasmus Egyetem vizsgálatában azt is felfedezték, hogy a gyaloglás sebessége és a demencia esélyének csökkenése között is van összefüggés. A 4500 fős kísérletben idősebb, demencia nélkül élő embereknél mérték a gyaloglási sebességet, időt és a lépésszélességet, ebből pedig kiderült a kutatók számára, hogy akik nem szerepeltek túl jól a gyaloglós teszteken, azok nagyobb eséllyel tapasztaltak kognitív hanyatlást, ami a demencia kezdete is lehet.

Természetben még hatásosabb!

Egy kutatás során megállapították, hogy azok a betegek, akik kórházi ágyukból parkra vagy erdőre láttak, sokkal gyorsabban felépültek, mint azok, akik egy szürke házfalra. Egy másik tanulmányban pedig 31 ezer torontói lakos töltött ki kérdőívet az egészségi állapotával kapcsolatban. Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik sok fával körülölelt lakótömbökben laktak, például keringési rendszerüket és anyagcseréjüket tekintve jobb állapotban voltak, mint azok, akik sivár, szürke környezetben éltek.

Nem kell tehát sok ahhoz, hogy élvezzük a séta jótékony hatásait: csupán napi 10 perc tempós gyaloglás is már csodát tehet, ha pedig van akár fél óránk is – márpedig valljuk be, általában akad ennyi időnk –, akkor pláne rengeteget tehetünk csak annyival az egészségünkért, hogy kimegyünk sétálni egy jót.

A testmozgásról:

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top