nlc.hu
Szűrd ki cikkek

A mentális egészség és az alvás

Ha nem alszunk eleget, romba dönthetjük az életünk legfontosabb részeit

Az alvást méltatlanul alábecsüljük, pedig a testi és lelki egészségünk múlhat azon, milyen minőségben és mennyit alszunk.

Mit tehetünk, ha a testi és a mentális egészségünket is meg akarjuk őrizni? Számtalan választ kaphatunk manapság erre a kérdésre, ami mind egyértelműnek tűnik: együnk egészségesen, ápoljuk a baráti kapcsolatokat, mozogjunk rendszeresen úgy, hogy örömünket leljük benne. Csak épp egyet vagyunk hajlamosak elfelejteni: az alvás pont ugyanolyan fontos az egészségünk szempontjából, mint a fent felsoroltak.

Az alvás olyan, mint a levegő

Az alvással valahogy pont úgy vagyunk, mint a levegővétellel: természetes, észre sem vesszük, automatikusan működik. Egészen addig így állunk hozzá, amíg zavar nem támad az alvásunkban, pont úgy, mint a levegőnél, amit szintén csak addig veszünk természetesnek, amíg el nem fogy. A tévhittel ellentétben az alvás nem egy passzív állapot, hanem kifejezetten aktív időszak az agyunk számára, ami segít a mentális, neurológiai egészség fenntartásában – állítja dr. Noam Shpancer pszichológus. Ha elhagyjuk az alvást, annak végzetes következményei lehetnek fizikailag és mentálisan is. A jó minőségű alvás elengedhetetlen a szakember szerint ahhoz, hogy a pszichénk és a szerveink normálisan működjenek.

Miközben ennyire elemi szükségletünk az alvás, igazából nem tudjuk, hogy miért alszunk. A kutatók abban megegyeznek, hogy mindenkinek szüksége van az alvásra, de hogy mi a konkrét, biológiai oka annak, hogy ennyire létszükséglet, az még nem egyértelmű. De talán nekünk nem is olyan fontosak a biológiai okok, inkább az számít, hogy úgy tűnik, a mai világ civilizált embere tömegesen krónikus alváshiányban szenved, ami súlyos hatással van a mentális és fizikai egészségre.

Az alváshiány következményei

„Az alváshiány súlyos kockázati tényező. Alvásra az agyunknak feltétlenül szüksége van, ilyenkor távolítja el a neurális aktivitás melléktermékeit. Ha nem alszunk eleget, a megmaradt toxikus fehérjék csak útban vannak és lassítják az újabb információ feldolgozását, a problémamegoldást, megölik a kreativitást. Az alváshiány az egészségre is káros, súlyos egészségügyi problémák köthetőek hozzá, mint például a szívroham, a stroke, a 2. típusú cukorbetegség és az elhízás” – írja A munkahelyi egészségprogramok, mint kockázatkezelési eszközök című tanulmány.

A mentális egészséget károsítja az alváshiány

Dr. Michael J. Breus klinikai szakpszichológus, a Beauty Sleep című könyv szerzője szerint jellemző a páciensekre, hogy ha fel is ismerik az alváshiány káros hatásait a fizikai egészségükre nézve, akkor sem fogadják el könnyen, hogy milyen óriási rombolást képes okozni az érzelmi, mentális állapotukban, ezen keresztül pedig a kapcsolataikban és karrierjükben is képes minőségromlást előidézni.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha nem alszunk eleget, a mentális egészségünkkel együtt romba dönthetjük az életünk legfontosabb részeit.

A szakember három nagy területet írt le, ahol a legnagyobb károkat okozhatja az alváshiány a mentális egészségünkben.

Romba dönti az életünket az alváshiány

fotó: getty images

Érzelmi labilitás

Ha nem alszunk eleget, sokkal nagyobb eséllyel leszünk türelmetlenek a környezetünkkel. Ilyenkor hamar elszakad a cérna, rákiabálunk a gyerekre, veszekszünk a párunkkal, vagy morcosan reagálunk a kolléga kérdésére. A kialvatlanság hatására az érzelmi válaszaink sokkal intenzívebbek és impulzívabbak lesznek, mindez pedig egyáltalán nem segít a kiegyensúlyozott, boldog élet kialakításában. Ehhez már akár egy éjszaka megzavart alvás is elég, hát még milyen problémát jelenthet, ha krónikussá válik az alváshiány – ami egyébként sokkal több felnőttet érint, mint elsőre gondolnánk. Persze a nyomában bűntudat és önvád is jár, hiszen látjuk a saját türelmetlen, túl intenzív – pozitív és negatív irányban is – reakcióinkat, de képtelenek vagyunk arra, hogy megzabolázzuk az érzelmeinket.

Terjed az alváshiány

A Philips Global Sleep Survey szerint világszerte nagy probléma az alváshiány: a felnőttek 62 százaléka érzi úgy, hogy nem alszik jól és nem alszik eleget; 67 százalékuk válaszolta azt, hogy minimum egyszer felébred éjjelente; 10-ből 8 felnőtt szeretne jobban aludni, de 60 százalékuk nem fordult emiatt szakemberhez; 44 százalékuk pedig úgy érzi, hogy az elmúlt öt évben jelentősen romlott az alvása.

Reményvesztés

Amikor nem alszunk eleget, akkor elkezdjük sokkal negatívabban látni az életünket. Az agyunkban szinte átállítódik a kapcsoló és az is rossz lesz, ami amúgy jó. Beszűkül a fókuszunk és kizárólag azt vesszük észre magunk körül, ami nem stimmel, mintha a belső fordítógépünk elromolna a kevés alvástól és a pozitív történéseket is negatívra fordítaná le. Ennek aztán a következménye lehet az is, hogy ebben a lelkiállapotban ragadunk, és ördögi körben pörgünk, aminek a vége reménytelenség, frusztráció, kilátástalanság lehet, ez pedig szinte egyenes út a depresszióhoz és szorongáshoz.

A kutatások szerint az alváshiányos ember nem igazán képes kontrollálni a negatív gondolatokat, amik aztán könnyebben maguk alá temethetik és csapdába ejthetik az elméjét. A kialvatlan agy szinte folyton aggodalmaskodik, a jövőt egyáltalán nem látja pozitívan, sőt, a legborzasztóbb forgatókönyveket festi le maga előtt újra meg újra. Nehéz kitörni ebből a körből, de az alvással sokat segíthetünk a mentális állapotunknak, és hogy ne húzzon le magával a negatív örvény.

Eltávolodás

Az alváshiány a párkapcsolatra is rettenetes hatással lehet, egyrészt azért, mert képes kioltani a szexuális vágyat, másrészt pedig a negatív gondolatok miatt több konfliktusba keveredhetünk a párunkkal. A Berkeley Egyetem kutatói azt találták, hogy az alvásmegvonástól eltűnik a hála érzése a párkapcsolatban, sokkal inkább hajlamossá válunk arra, hogy természetesnek vegyük a párunk jelenlétét és nem értékeljük eléggé az erőfeszítéseit, melyeket a párkapcsolat érdekében tesz. Ez azért is van, mert ha nem alszunk eleget, az károsítja az empátiánkat, nem marad elég energiánk arra, hogy a másik ember, a párunk érzelmeivel, gondolataival, szempontjaival törődjünk. Így elmulasztjuk azt is, hogy az érzésire figyelemmel legyünk, ami pedig máris rengeteg konfliktus alapját jelentheti. Egész egyszerűen az alváshiány az érzelmi intelligenciát csökkenti, amire óriási szükség lenne ahhoz, hogy egészséges párkapcsolatban éljünk.

Az alvás nem luxus, hanem létszükséglet – ezt érdemes mindig szem előtt tartani.

Férfiak és nők másképp reagálnak az alváshiányra

Dr. Michael J. Breus vizsgálta pszichológus kollégáival azt, hogy mit tapasztalnak a nők és férfiak kialvatlanság esetén. Azt találták, hogy a nők sokkal több dühöt, frusztrációt és depressziót éreznek, ha keveset alszanak, mint a férfiak. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a nők agya valószínűleg több energiát használ fel, amikor több tevékenységet végez egyszerre (multitaskol), amire a férfiak kevésbé képesek, ezért reagálnak a nők hevesebben a kialvatlanságra.

Stresszcsökkentés:

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top