Tabuk nélkül

Így kezeld a felfázást ezzel a növényi gyógyszerrel! (x)

A hólyaghurut mindig rosszkor jön, az őszi hűvösebb időjárás pedig még inkább hajlamosíthat erre a fertőzésre, amit nem véletlenül hívunk „felfázásnak”. Jó hír, hogy ha a tüneteket észlelve azonnal cselekszel, akár gyógynövényes segítséggel is legyőzheted a kórt!

Így kezeld a felfázást ezzel a növényi gyógyszerrel! (x)

Ezért fázhatsz fel könnyebben, ha hideg van

A hólyaghurutot valójában baktériumfertőzés okozza, viszont a köznyelvben nem véletlenül hívjuk ezt a betegséget „felfázásnak” is! Azt ugyanis már eleink is megfigyelték, hogy a hideg, pontosabban az altestünk kihűlése igencsak hajlamosít a hólyagfertőzésre. A „fázás” és a hólyaghurut összefüggése végül is érthető, hiszen a lehűlt altestben romlik a keringés, ami egyúttal az immunvédekezésünk gyengülését eredményezi. Ha ilyen körülmények között kerül kórokozó a húgyutakba, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a szervezetünk esetleg nem tudja visszaverni a támadást.

Anyukánk igazat mondott: az évszaknak megfelelően kell felöltözni!

„Anyukám mindig rám szólt kislány koromban, hogy ne üljek hideg kőre, ne járkáljak mezítláb, ha rossz az idő, és hogy mindig öltözzek melegen derékon alul is. Egy őszi felfázás nemrég ráébresztett, hogy felnőttként is érdemes betartanom ezeket a hasznos tanácsokat – vallja be őszintén a 32 éves Barbi. – Elismerem, felelőtlen voltam, hiszen reggelenként ilyenkor már tényleg nagyon hűvös van, én mégis szandálban és egy vékony szoknyában indultam dolgozni. A buszom késett és az eső is eleredt, a vékony harisnya pillanatok alatt csurom víz lett a lábamon. A hideg, nyirkos szandálban ’cuppogva’ dolgoztam le a napot, amit nem is úsztam meg következmények nélkül, ugyanis hólyaghurutom lett. Már aznap délután egyfolytában a mellékhelyiségbe rohangáltam, még akkor is, amikor már szinte csak pár csepp vizeletet tudtam kipréselni magamból, ami ráadásul csípett és égetett, sőt kellemetlen szaga is volt. Az egyik kolléganőmnek feltűnt, hogy felfázhattam, és adott nekem Urzinol tablettát. Azt mondta, minél hamarabb kezdjem el kúrálni magam ezzel a medveszőlőleveles növényi gyógyszerrel, mert ha még az elején nyakon csípem a hólyaghurutot, akkor az jó eséllyel nem tud annyira elhatalmasodni, hogy már csak antibiotikummal lehessen legyőzni. Az Urzinol valóban segített: pár napig szedtem még, és mellette sokat ittam, így végül sikerült meggyógyulnom. De megfogadtam, legközelebb észnél leszek, és csakis az időjárásnak megfelelően fogok felöltözni!” – fogadkozik Barbi.

A medveszőlőlevél hasznos segítség a hólyaghurutra!

Az Urzinol tabletta hagyományos növényi gyógyszer. Nem antibiotikum, viszont egy olyan gyógynövény, a medveszőlőlevél kivonatát tartalmazza, amelynek baktériumellenes hatását ma már tudományosan is igazolták. Szedését érdemes a hólyaghurut kezdeti tüneteit észlelve mielőbb elkezdeni, hogy még időben visszaszoríthassuk a fertőzést, mielőtt az komolyabb panaszokat okozna.

 

A húgyutakba bekerülő és ott hólyaghurutot okozó baktériumok ugyanis felettébb „komfortosan” érzik magukat a langymeleg vizeletben, ahol szaporodásnak indulnak, így a létszámuk akár félóránként megduplázódhat. Márpedig ahogyan növekszik a kórokozók száma, úgy erősödnek fel a kellemetlen felfázásos tünetek is: a gyakori vizelési inger, a csípő, égő érzés pisilés közben, továbbá kellemetlen alhasi görcsök is jelentkezhetnek. Előrehaladottabb fázisban már sokkal nehezebb legyőzni a betegséget, ezért fontos, hogy már a legelső tünetek észlelésekor cselekedjünk, azaz kezdjük meg a felfázás kezelését.

Az Urzinol tabletta recept nélkül kapható a gyógyszertárban. Ám hogy kéznél lehessen, amikor csak szükséges, érdemes mindig tartanunk belőle legalább egy dobozzal otthon, a házi patikánkban. Szedése mellett természetesen ügyeljünk a bőséges folyadékfogyasztásra is!

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer

 

 

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER.

A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top