Tabuk nélkül
Szponzorált tartalom

Az alvászavar súlyos következményei

Mi történik, ha hiányzik a megfelelő mennyiségű és rendszerű alvás? Milyen következményei lehetnek a kialvatlanságnak? Miért fontos az alvással töltött idő minősége? Elmondjuk!

Miért fontos az alvás?

  • Éjjel zajlanak testünk növekedési és újjáépítő folyamatai. Ilyenkor – különösen gyermekeknél, kisebb mértékben azonban felnőtteknél is – növekedési hormon szabadul fel a szervezetünkben, mely gondoskodik a testsejtek újratermelődéséről, fokozza a vérképződést és a sebgyógyulást.
  • Az éjszaka fontos feladata az immunrendszer regenerálása is. Ekkor tölti fel raktárait a szervezet az emberi test védekezési mechanizmusát szolgáló anyagokkal.

Tudtad? Arra is van bizonyíték, hogy az ember képes alvás közben tanulni. Persze nem a párna alá helyezett könyv szövegét, hanem azokat a dolgokat, amelyekkel napközben foglalkozott. Az agyi tevékenység ugyanis az éjszaka folyamán igen aktív, és ilyenkor a nappal szerzett információk újra „átfutnak” a megfelelő idegpályákon, és jól bevésődnek. Tanulóknál ezért egy-egy rövid alvás is jelentősen javítja a tanulási teljesítményt.

Pihenés hiányában gyengül a koncentrációs képesség

Az alvás legfőbb feladata, hogy a testünk pihenjen, ennek hiányában ugyanis az ember nem képes a normális teljesítőképességét fenntartani: gyengül a koncentráció, ingerlékenyekké válunk, bizonyos feladatok ellátása fizikailag is nehezünkre esik.

Kihat az emlékezőképességre

Az alvásciklus néhány része fontos szerepet játszik az emlékek megszilárdításában is: ha nem alszunk eleget, kevésbé fogunk emlékezni arra, hogy mi történt velünk előző nap.

Gondoltad volna hogy ilyen hatással van ránk az alváshiány?

Nem szabad félvállról venni. Fotó: getty

Kihat a közérzetre

Ha huzamosabb ideig nyugtalanul alszunk, az hangulatingadozást okozhat, a tartós rosszkedv pedig akár depresszióra is hajlamosíthat. Az agynak szüksége van alvásra, hogy feldolgozza a napi eseményeket, érzelmeket és élményeket.

„Kicsi koromtól kezdve mindig is szorongó típusú voltam. Az állandó stressz és idegeskedés miatt sokszor keveset és nyugtalanul alszom, amit nagyon rosszul viselek. Ez az állapot a munkámban is komoly problémákat okozott, hiszen nem egyszer már annyira fáradt, kialvatlan voltam, hogy nem sikerült teljesítenem a rám bízott feladatokat sem. Volt olyan munkahely, ahol ezt az állapotomat nem is tolerálták. Miután elbocsájtottak, mély depresszióba estem, pszichológus segített, hogy feldolgozzam a történteket és tudjam kezelni a szorongásom, amiből az alvászavarom is kialakult. Szerencsére ma már sokkal jobban vagyok, de nem volt könnyű az idáig vezető út” – mesélte történetét Viola.

Hízáshoz vezethet

A kialvatlanságtól fokozódhat az étvágy, aminek hátterében – egyebek mellett – az éhség- és jóllakottságérzést szabályozó hormonok zavara áll. Az alváshiány miatti rossz hangulatot pedig főként a „boldogsághormon”, a szerotonin termelődését elősegítő, szénhidrátban gazdag ételekkel, édességekkel próbáljuk elűzni, ami viszont könnyen hízáshoz vezethet. A tartós alváshiányban szenvedőknél a cukorbetegség kialakulásának kockázata is fokozódik.

Tudtad? Az alváshiány stroke és cukorbetegség kialakulásához is vezethet!

Egészségtelen bőr

Ha keveset alszunk, a magasabb kortizolszint – ez egyfajta stresszhormon – miatt nemcsak feszültebbek leszünk, hanem a bőrünk is megsínyli, hatására ugyanis felgyorsul a kollagén lebontása.

Szív- és érrendszeri rendellenességek

A napi hét óránál kevesebb alvás hosszú távon szó szerint a szívügyünkké válhat. Már a rövid távú alváshiány is megterheli a szervezetet, mivel emeli a szívösszehúzódások számát és a vérnyomást. Friss eredmények alapján a rendszeresen napi 6-8 óránál kevesebb alvás 11 százalékkal növeli a koszorúér-betegség és a szívroham esélyét.

Csökken a libidó

Férfiak esetében például több vizsgálat is kimutatta, hogy az alváshiány a tesztoszteronszint, ezzel együtt a nemi vágy csökkenéséhez vezet.

(Nyitó kép: getty)

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top