Tabuk nélkül

Mulatságos? Ilyen lenne egy levél a menopauzától! (x)

Kedves Hölgyem!

Bocsásson meg, hogy soraimmal zavarom, de kötelességen figyelmeztetni, hogy hamarosan kénytelen leszek meglátogatni Önt. Félre ne értsen, ez nem fenyegetőzés, a találkozásunk ugyanis teljességgel elkerülhetetlen, mondhatni a sors által determinált. Mivel Ön már a negyvenes éveinek derekán jár, nemsokára óhatatlanul meg kell jelennem az életében.

Amilyen udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam! Változókornak is neveznek, de a legtöbben csak Klimaxként szoktak emlegetni. A hölgyek, akikkel összehoz az élet – és előbb vagy utóbb mindannyiukkal összehoz! –, nem igazán kedvelik a társaságomat. Pedig én nem akarok rosszat! Még csak nem is önszántamból érkezem kedves Ügyfeleimhez, hanem egy sokkalta felsőbb parancsra, amit nevezhetünk akár a „természet törvényének” vagy nagyobb szavakkal az „élet rendjének”. A női test fogamzóképes korszakát vagyok hivatott lezárni, amely folyamat várhatóan jó pár éven át eltart majd. Elismerem, hogy ezen időszak során számos kellemetlen tünetet szoktam produkálni, de éppen amiatt is bátorkodtam tollat ragadni, és írni Önnek, hogy felkészítsem a várható nehézségekre, és egyúttal segítséget is javasoljak mindezek enyhítésére.

Mire is panaszkodnak leginkább Ügyfeleim? Nos, többségüket az úgynevezett hőhullámok készítik ki a legjobban. A csökkenő ösztrogénszint hatására ugyanis a női szervezet gyakran produkálhat hőségrohamokat. Ügyfeleim ilyenkor jellemzően erősen izzadnak, és legszívesebben a bőrükből is kibújnának. Jó hír, hogy egy-egy hőhullám általában nem tart másfél-két percnél tovább, ám sajnos ez a kis intermezzo akár nyilvános helyen is bekövetkezhet, ami nem egyszer okoz kínos perceket a szenvedő alanynak. Megértem, hogy senki sem szeret közönség előtt csatakosra izzadni mondjuk egy színházi előadás megtekintésekor a legszebb gálaruhájában vagy teszem azt egy fontos üzleti tárgyalás kellős közepén… Éppen ezért szoktam már a kezdetek kezdetén Ügyfeleim figyelmébe ajánlani a Remifemin Plus tablettát, amely hormonok nélkül képes mérsékelni a hőhullámokat. Köszönhető mindez a benne található, poloskavész nevű gyógynövénynek, amelynek speciális – a Remifemin Plusban megtalálható – kivonatáról több klinikai vizsgálat is igazolta, hogy hatásosan képes csillapítani a változókori hőhullámokat. Kiemelném, hogy a Remifemin Plus hormonoktól mentes növényi gyógyszer, és egy másik hasznos gyógynövényt, orbáncfüvet is tartalmaz, amely a változókor lelki tüneteit enyhíti: ilyenek a hangulatingadozás, a sírósság, a „klimaxos hiszti” és minden, ami miatt az ötven körüli nőket oly gyakran vádolják meg „elsárkányosodással”. Kedves Hölgyem, még egy jó hírem van: a Remifemin Plust recept nélkül is beszerezheti a patikában! Ne törődjön tehát bele az általam okozott nehézségekbe, keressen segítséget!

Vény nélkül kapható gyógyszer

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

És ha már ott jár a gyógyszertárban, hadd ajánljam szíves figyelmébe a Cikatridina hüvelykúpot is. Ez szintén recept nélkül kapható készítmény, amelyet hüvelyszárazság ellen tudok Önnek javasolni. A klimax során csökkenő hormonszint ugyanis előbb vagy utóbb előhozhatja ezt a problémát. Ki kell mondanom, azaz le kell írnom fehéren-feketén, de legelőször az fog feltűnni Önnek, hogy a szex már nem megy olyan olajozottan, mint korábban. A megfelelő nedvesség hiányában ugyanis nehézkes lehet a behatolás, és akár az egész aktus fájdalmassá válhat, és nemcsak Önnek, hanem a párjának is. A későbbiek során pedig akár a mindennapokban is kényelmetlenséget okozhat az állandó szárazság odalent, hiszen ez jellemzően viszkető-feszülő érzéssel jár együtt. A Cikatridina hüvelykúp hialuronsavat és gyógynövények ápoló kivonatait tartalmazza, amelyek képesek újra nedvességgel feltölteni a hüvely kiszáradt szövetet. A Cikatridina hüvelykúpot kúraszerűen kell alkalmazni: eleinte naponta egy kúpot felhelyezve, majd egy 10 napos kúra után már elegendő lehet fenntartó kezelésként mindössze heti 2-3 alkalommal használni.

Kedves Hölgyem, mint jeleztem, hamarosan Önt is Ügyfeleim között üdvözölhetem. Remélem a fentebb leírt tanácsaimat megszívleli, így kényszerű együttműködésünk várhatóan a legkevesebb zökkenővel fog járni!

Maradok tisztelettel,

az Ön Klimaxa

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top