Tabuk nélkül

Nem vagy egyedül! Egy irodavezető vallomása a mensi előtti napokról (x)

Elegem lett! A frontok jöttek-mentek, és nagyon megviseltek, pluszban még a menstruációm is közelgett. Ezek a napok mindig pokoliak voltak a számomra: puffadt a hasam, felfaltam az otthoni csokikészletet, és minden apróságon elsírtam magam…

„Csapkodtam, kiabáltam, vagy fájdalomcsillapítóért könyörögtem”

Eddig semmi bajom sem volt az ősszel! Sőt, mindig is szerettem a színes falevelek látványát, de az idén valahogy minden összejött, és egyáltalán nem tudtam örülni sem a színeknek, sem a szép fényeknek. Az állandóan változó frontok eléggé meggyötörtek, mellette még a menstruációt megelőző tünetek nyűgjét is el kellett viselnem. A hidegfronttól pokolian sajgott a fejem, a PMS miatt amúgy is fájó hasam még inkább görcsölt. A fejfájástól eleve levert voltam, ehhez jött hozzá, a sírósság és az ingerlékenység. Irodavezetőként dolgoztam, fogalmam sincs, a kollégáim hogyan vészelték át mellettem ezeket a napokat. Csapkodtam, papírokat téptem szét, kiabáltam velük, vagy éppen fejfájás-csillapítóért könyörögtem. Megfagyott körülöttem a levegő, a munkatársak inkább kimentek a folyosóra beszélgetni, előttem már meg sem szólaltak, mert nem akarták, hogy robbanjak.

A PMS nem csak afféle női hiszti

Ezekben a napokban néztem utána, hogy mi is a PMS, és lehet-e tenni ellene bármit. PMS-nek, azaz premenstruális szindrómának nevezik azokat a tüneteket, amelyek jellemzően 7-10 nappal a menstruáció előtt jelentkeznek és pokollá tudják tenni a nők életét. A PMS nem csupán női hiszti, a tünetek akkor jelentkezhetnek, ha a szervezetben valamiért megbomlik a menstruációs ciklust vezérlő hormonok, az ösztrogén és a progeszteron egyensúlya. A PMS tünetei nagyon változatosak, és jellemzően a menstruáció első napjaiban maguktól is megszűnnek.

Vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer

Segít a Premens

Már tudtam, hogy mi a PMS, de azt még nem, hogy mit tehetnék ellene. Az egyik kolléganőm összeszedte minden bátorságát, és megkérdezte tőlem, mi a problémám. Elmondtam neki, hogy meggyötört a hidegfront és még a PMS-el is küzdök. Ő ajánlotta a Premens tablettát. A Premens a barátcserje jótékony hatóanyagát tartalmazza, a barátcserje pedig a női szervezet hormontermelésének szabályozását segíti. A Premens tablettában megbízom, mert garantált és ellenőrzött, gyógyszerminőségben előállított készítmény, amely a barátcserje terméséből 20 mg hatóanyagot tartalmaz tablettánként. Előnyös hatását klinikai vizsgálat is igazolja. A Premens tabletta megfelelő hatása kúraszerű használattal érhető el.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top