Gyógyulj!

Az immunrendszer működése – mi történik, ha rés kerül a pajzsra?

Amikor kórokozó jut a szervezetbe, akkor idegen anyag kerül bele. Az immunrendszer a betolakodókat felismeri, és a felismerés pillanatában megpróbálja közömbösíteni, csapdába ejteni vagy egyenesen elpusztítani őket – azaz meg akarja akadályozni a szaporodásukat. Baj akkor van, ha az immunrendszer nem működik megfelelően, mert akkor például az influenzát is könnyebb elkapni.

Először is: tegyük fel a kérdést: mi sz az immunrendszer? A válaszhoz vegyük alapul a Wikipedia idevágó szócikkét, miszerint az immunrendszer a  szervezet védekező mechanizmusa, az esetleges fertőzések elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttesének munkája, mely az immunitásban testesül meg. Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és az idegen anyagokat, és ha idegen anyaggal találkozik, akkor azt eltávolítsa, vagy megsemmisítse. Ebből követekezik, hogy amennyiben az immunrendszer jól működik, a test egészséges és védett marad, ám ha nem, akkor jöhet a baj. 

Az immunrendszer működése – mi történik, ha rés kerül a pajzsra?

Az immunhiányos állapot veszélyes, ezekről a következő esetekben van szó:

  • ha az immunrendszer valamely összetevőjének vagy összetevőinek mennyisége nem elegendő,
  • esetleg a minősége nem megfelelő,
  • vagy valamely okból képtelen betölteni a funkcióját.

Beszélhetünk ún. elsődleges immunhiányos állapotról, de ezek ritkák, az elsődleges azt jelenti, hogy a betegségek a születés pillanatától jelen vannak, és az immunrendszer a szervezetet nem védi kellőképpen a fertőzések és más káros hatások ellen. A másodlagos immunhiányos állapotok környezeti ártalmak, a csontvelő megbetegedései, egyes fertőzések (például a HIV-vírus) és orvosi terápiák (például sugárkezelés vagy kemoterápia) kapcsán alakulnak ki. 

Tíz jel, ami veleszületett immunhiány-betegségre utalhat
1. Egy éven belül több alkalommal előforduló fülgyulladás.
2. Két vagy több súlyos homloküreg- vagy orrmelléküreg-gyulladás egy éven belül.
3. Elhúzódó belső szervi fertőzés, amely nem megfelelően reagál az antibiotikum-kezelésre.
4. Két vagy több tüdőgyulladás.
5. Visszamaradt testi fejlődés (hossznövekedés és/vagy súlygyarapodás).
6. Tályogok a bőrön vagy valamely szervben.
7. Tartós fekélyek, gombás fertőzés a szájban féléves kor után.
8. Intravénás antibiotikum-kezelés szükségessége a fertőzések leküzdéséhez.
9. Súlyos, elhúzódó fertőzések, például agyhártya-, csont-, ízületi- és tüdőgyulladás, véráramfertőzés.
10. A családban előforduló immunhiányos megbetegedés vagy korai, tisztázatlan haláleset(ek).
Az immunrendszer működése – mi történik, ha rés kerül a pajzsra?

Az immunrendszer általában gyermek, fiatal, illetve felnőtt korban működik a legjobban, miközben a csecsemők, az idős emberek, no meg a terhes nők immunrendszere gyengébb. Betegségekhez vezet az immunrendszer túlzott reakciókészsége is (például allergiás folyamatok esetében ,mint a bőrallergiák, a szénanátha, az asztma, egyes bélbetegségek, esetleg a gyógyszer- vagy az ételallergia). Amikor az immunrendszer a szervezet saját, működésében nem megváltozott sejtjei ellen indít immunválaszt, autoimmun betegség jön létre. A kóros immunreakció a szervezet számos helyén kialakulhat és válthat ki makacs, nehezen kezelhető betegségeket. A Webbeteg szerint szervátültetés kapcsán is lényeges szerephez jut az immunrendszer: az átültetett szervet idegenként ismeri fel, és ellene szintén reakciót indít, ami a szerv kilökődéséhez vezethet. Ezért van szükség szervátültetés után hosszú ideig tartó, az immunrendszer működését korlátozó gyógyszerek alkalmazására.

Az alábbi tényezők gyengítik az immunrendszered:
1. Kevés alvás
Ha nem alszol napi 7-9 órát, akkor az immunrendszered nem tudja gyorsan legyőzni a szervezetedbe kerülő baktériumokat és vírusokat.
2. Túl sok partikaja és alkohol
Ha nem tartod a diétád, az károsítja a fehérvérsejteket. Miközben a szervezet az emésztésre koncentrál, legalább 5 órán keresztül nehezebben harcolnak a fehérvérsejtjei.
3. Túledzés és stressz
Mindkettő hasonló hatást mutat a szervezetre. A test kénytelen regenerálni magát, ezért nem fogja tudni felvenni a kesztyűt a kórokozókkal szemben.
4. Dohányzás
Akkor is káros, ha csak kocadohányos vagy. Szokj le, tedd le, semmi értelme. 
5. A D-vitamin szint csökkenése
Télen ez szinte elkerülhetetlen (például azért, mert kevés a napfény), hát pótold.
 

Télen az immunrendszer gyengébb, mint a nyári, vagy a melegebb hónapokban, de úgymond feltúrbózni lehet a működését. Ha figyelembe veszed a fentebbi felsorolást, és az alábbi tippjeinkből párat betartasz, akkor nagy baj nem érhet a hideg hónapokban, máskülönben hamar elkaphat egy influenza, amit egyébként pihenéssel, forró teával, vagy patikákban kapható, vény nélküli gyógyszerekkel és forróital porral viszonylag gyorsan legyőzhetsz.

Ezekre figyelj még, hogy elkerülhesd a betegségeket: 

  • Szervezet folyadékellátottsága: A víz elősegíti az anyagcsere-forgalmat, a méreganyagok kiürülését a szervezetből, ezért elengedhetetlen a napi 1,5-2 liter folyadék elfogyasztása. Ásványvíz, zöld tea előnyben, szénsavas üdítők hátrányban. 
  • Kiegyensúlyozott táplálkozás: Azaz változatos étrend, ami biztosítja a megfelelő vitamin-, ásványianyag-, fehérje-, szénhidrát- és zsírbevitelt.
  • Mozgás: A rendszeres testmozgás fontos, mivel a sport a testünkre és a szellemi teljesítőképességre is jó hatással van. Ne meg az immunrendszerre. 
  • Kirándulás, szabad levegő: Tartózkodjunk minél több időt a szabadban, ezzel is biztosítva a szervezetünk számára szükséges friss levegőt és napfényt.
  • Alvás: Ami legyen minőségi és mennyiségi, hogy a szervezetnek legyen ideje regenerálódni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top