Einstein, avagy egy zseni a hivatalban

Einstein 122 éve, 1879. március 14-én született Ulmban, átlagos képességű, zsidó származású szülőktől. Fennmaradt bizonyítványai, főleg fizikában és matematikában, mind azt bizonyítják, hogy jól tanult. A középiskolát azonban soha nem fejezte be. Kétéves korengedménynyel, érettségi nélkül 1896-ban 17 évesen felvették a zürichi műegyetemre. Még egyetemistaként feleségül vette a nála négy évvel idősebb, görög-ortodox Mileva Marocot. Mérnöki diplomával mint műszaki kishivatalnok kezdett dolgozni egy szabadalmi hivatalban Bernben. Egyik fia, Hans Albert a hidraulika profeszszora lett, míg a másik már fiatalon a skizofrénia áldozatává vált.

Tüneményes pályafutása 1905-ben veszi kezdetét: kvantumelméleti kutatásaival egy időben befejezte a speciális (csak az egyenletesen mozgó rendszerekre vonatkozó) relativitáselméletének kidolgozását, ahol először szerepel a híres egyenlet: E=mc2 (energia=tömeg x fénysebesség négyzete). Ez az egyenlet egymagában halhatatlanná tette volna nevét, mivel ezzel bizonyította be Newton gravitációs teóriájának tarthatatlanságát, amely a tömeget és az energiát szétválasztotta. A képlet állítja a láthatatlan energia látható tömeggé való átalakulását, és az első lépés volt az atomenergia létének bizonyítására. Einstein kimondja, hogy a világmindenségben elérhető maximális sebesség a fény sebessége. A fizikát új alapokra helyező elmélet publikálása után a találmányi hivatalban másodosztályú műszaki szakértővé nevezték ki(!).

Katedrát 1914-ben kapott Berlinben, ahol 1916-ban hozta nyilvánosságra általános relativitáselméletét, amely a század egyedülálló remekműve. Az elmélet lényege, hogy semmiféle fizikai kísérlettel nem állapítható meg, hogy egy tárgy a gravitációs mezőben van-e, vagy egyenletesen gyorsuló mozgásban. Vagyis az egyenletesen gyorsuló rendszerben a jelenségek ugyanúgy történnek, mint a nehézségi mezőben. Azt állítja, hogy a nehézségi erőtérben a fénysugár útja meggörbül. Bizonyításul Einstein pontos magyarázatot adott a Merkur fokozatos eltolódására pályájától, amit a klasszikus, newtoni gravitációs elmélettel nem lehetett megmagyarázni. Bebizonyította, hogy a Merkur pályaeltolódásának az az oka, hogy a Nap erőterében a világűr begörbül. A nehézségi erő megegyezik a világűr begörbülésével. Einstein négydimenziós univerzuma diktálja a tömegnek, hogy milyen mértékben gördüljön be a világűr, majd a világűr diktálja a tömeg mozgását ezen a görbületen.

Fontos szerepe volt a kvantumelmélet kifejlesztésében. Közzétette elméleti vizsgálatait a fény kvantum-mechanikai természetéről és annak fotoelektronikus effektusairól. Ebből szerzett műszaki doktorátust is. Abban az időben az atomok viselkedését előre meg nem határozhatónak tartotta az elmélet, ami Einstein szerint bizonytalanságot vinne a fizikába. A kvantumelmélet terén – ami még nem volt tökéletesen kidolgozva – ellentmondott a dán Niels Bohrnak, akinek kutatásai szerint az elektronok keringése előre nem állapítható meg, mert pályájukat törvénytelenül változtatják. Akkor mondta Bohrnak egy dialógus közben, hogy „az Atyaúristen nem játszik kockákkal”. Ezután fedezte fel Bohr, hogy egy meghatározható energiaadag szükséges ahhoz, hogy az elektronok egy belső keringési pályáról egy külsőre ugorjanak. Einsteinnek tehát igaza volt: nincsenek véletlenek a fizikában.

Bohr 1913-ban tökéletesítette a német Planc által kidolgozott kvantumelméletet, és 1922-ben Nobel-díjat kapott. Einstein 1910-ben évente jelölt volt a Nobel-díjra, de azt csak 1921-ben kapta meg – de nem a fizikát forradalmasító relativitáselméletéért (mert azt a bizottság akkor nem értette meg!), hanem a kvantummechanika atommagjának fotoelektronikus effektusáért. Einstein volt az első nem modelleken kísérletező fizikus. Kutatásait kizárólag a matematikára és agya megfontolt elképzeléseire alapozta.

Szerszámai egy ceruza és egy notesz, a laboratórium pedig agysejtjei voltak.

A tudomány hétféle intelligenciacsoportot különböztet meg: matematikai, nyelvi, zenei, vizuális, testi, intraperszonális (érzésvilág), interperszonális (emberközi kapcsolatok). A matematikai intelligencia (160-as zsenikvóta) kétségtelenül Einstein birtokában volt. Érdekes tapasztalat, hogy a kivételesen magas IQ-val sokszor együtt jár a magánélet rendjének hiányossága. Ez Einsteinre is vonatkozott.

Rendetlenség és összevisszaság jellemezte nemcsak családi életét, hanem irodáját is a Princeton Egyetemen. Második felesége, Elsa az unokanővére volt (miatta vált el), aki rendet szeretett volna tenni férje magánéletében. Mivel a tudóst a külsőségek nem érdekelték, felesége ügyelt arra, hogy külsejében is megfelelően jelenjen meg mások előtt.

Egyszer megkérdezték Einsteint, mit tenne, ha elméleteiről kiderülne, hogy mégsem úgy van, mint azt ő állítja, azt felelte: „Akkor sajnálatomat fejezném ki az Atyaúristennek tévedéséért, mert az én tézisem megdönthetetlenül igaz.” De mindeddig még senki sem cáfolta meg a relativitáselméletet. Azonban bizonyos, hogy nem ez fizikai felfogásunk végleges alakja. Einstein elméletét továbbfejlesztik majd, amely éppúgy ideiglenes, mint a legtöbb elmélet. Ha csak az bizonyosodik be, hogy létezik a fénynél nagyobb anyagi természetű sebesség, akkor a híres egyenlet érvénytelenné válik.

Einstein szerette volna – mint előtte és utána annyian – az energia és az anyag minden relációját egy összevont szféraelméleti egyenletben kifejezni. Nem tekintette vereségének, hogy ez nem sikerült. Hitt a világot alkotó isten létezésében, noha nem volt kifejezetten vallásos.

Halála előtt azt mondta: „A csillagokban kell keresnem azt, amit már nem tudtam elérni itt a földön.”