Trend

Zsenit a családba!

Az ember százezer génje közül mintegy negyvenezer kapcsolatos az aggyal. Az agyi képességen belül elkülöníthetõ az általános értelem, ami kb. kétezer génhez kötött, s csak mintegy 60%-ban genetikailag meghatározott - vagyis nagymértékben függ a család szociokulturális hátterétõl és az iskolától.

Az általános értelemmel kapcsolatban tehát érvényesülhet a hagyományos kiválasztási és értékelési rendszer, például különböző tesztek alapján. Vannak viszont olyan mentális képességek, amelyek nagyon kevés génre vezethetők vissza, ilyen a muzikalitás, a matematika, a vizualitás, a színérzék és a költői képesség. Az abszolút hallás örökletes tulajdonság, így 2002 után, amikor az emberi génállomány feltérképezése befejeződik, meg lehet majd mondani, kiből lehet zseniális muzsikus vagy matematikus.

Ők lesznek a csodagyerekek, akiket már a fogamzás pillanatában fel lehet ismerni.

A zsenialitás szokatlan génre vezethető vissza, ami csak a népesség szélső értékeiben fordul elő. A genetikai rendellenességek kiküszöbölése mellett a másik jelentős eredmény, hogy a születés pillanatában felismerhető lesz a tehetség. Eddig a pedagógus feladata volt, hogy fejlessze a gyermek értelmi képességeit, igyekezzen megtalálni specifikus képességét, és segítse annak fejlődését. Ezután az lesz a kérdés, mit kezdjünk egy leendő zseniális muzsikussal vagy költővel, mert ez 99%-ban genetikusan meghatározott adottság, amit legfeljebb tönkre lehet tenni.

Amerikában, Angliában ma azt vizsgálják, milyen családi környezetet, iskolát kell ezeknek a tehetségeknek teremteni. Az nem megoldás, ha elitképző iskolákban gyűjtik össze ezeket a gyermekeket, mert teljesen elszigetelődnének a többiektől. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek a gyermekek ugyanolyanok, mint a többiek, csak abban térnek el társaiktól, hogy génjeik szerencsés kombináció miatt bizonyos területen zseniálisak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése