Trend

Építsünk vízkertet

A mocsári növények – amelyek lápos helyeken fejlõdnek – igen érdekesek, egzotikusak. Most bemutatjuk, hogyan hozzunk létre mocsárszerû feltételeket az ilyen típusú növények számára.

Lépések

1. Először be kell szereznünk egy megfelelő edényt. A méretét ízlés vagy hely szerint választhatjuk meg. Használhatunk pl. régi, lapos gyerekkádat vagy bármilyen nem túl mély, nagy edényt.

2. Az edényt helyezzük egy arra alkalmas helyre, ahol még véletlenül sem dönti fel senki. Ássunk egy akkora gödröt, amibe ez belefér, úgy, hogy a pereme kilógjon. Érdemes vízmértéket használni, hogy vízszintesen álljon a földben, de ez nem feltétlenül szükséges. Töltsük fel az edényt agyaggal és tőzegmohával 1-1 arányban!

3. Ezután ültessük be a növényeket, mintha csak cserépbe raknánk. Töltsük meg vízzel az edényt, és helyezzünk mohát a szélére, úgy, hogy az eltakarja az edény peremét. Ilyen mohát az erdőben vagy patakparton is találhatunk.

4. A kis mocsárkertet bárhova tehetjük a kerten belül, de ügyeljünk arra, hogy a beültetett növények fényigénye hasonló legyen! A megfelelő termőföldet is biztosítanunk kell számukra, ezért nem árt, ha azonos jellegű földre van szükségük. Ha esetleg nem tetszik a hely, ahová az edényt helyeztük, át lehet tenni egy másik helyre, ám vigyázat: a vízzel telt tartály nem könnyű!

Most már kész is. A kis mocsárkert hamar készen van – kb. fél nap –, s utána igazán nagy öröm a szépítgetése, rendezgetése. Ha esetleg van a kertben üvegház vagy fóliasátor, akkor választhatunk a mocsárkertbe trópusi növényeket is, amelyeket télire átültethetünk a melegebb helyre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top