Trend

Kövezett út

A kõvel kirakott út díszíti a kertet és könnyíti a járást. A kövezetet különféle anyagokból készíthetjük: természetes kõbõl, téglából, betonból. Sõt, az utat - a kövek közti részeket - színesíthetjük fûvel is, ami nagyon jól mutathat, ha jól gondozzuk.

Hozzávalók

Természetes kő

Ez egyenest a kőbányából származik. El kell döntenünk, milyen méretű kőből szeretnénk készíteni az utat. Van nagy-, és közepes méretű, valamint az úgynevezett mozaik burkolatkő is. Autóbehajtóhoz a kisméret az ideális. Ha azt szeretnénk, hogy fű nőjön a kövek között, akkor válasszuk a nagyobb méretet, és hagyjunk nagyobb helyet közöttük.

Beton

Homokból, kavicsból, cementből áll. Különböző színezőanyagokkal tetszőleges színű betont kapunk. Esetleg díszíthetjük még apró gránitdarabokkal.

Alapozás

  • Először is ássuk fel azt a részt, ahová az utat szeretnénk építeni. Az alapot töltsük fel kb. 5 cm vastagon nagyobb kavicsokkal, erre kb. fele olyan vastag apróbb kavicsréteg kerül. Erre azért van szükség, hogy elvezesse az esővizet.
  • Majd kerüljön rá a néhány ujjnyi vastag forgácsréteg, és erre tesszük a kb. 3 cm vastag homokréteget. A kavicsot és a homokot jó alaposan döngöljük le, hogy elég masszív legyen. Egyszerű módszer, ha csak járkálunk rajta oda-vissza.
  • Nagyobb felületek esetén az útnak lejtenie kell, hogy az esővíz el tudjon folyni. 1 méteres szakaszra kb. 1-2 cm lejtés szükséges.

    Elhelyezés

    Nagyobb burkolatkő esetén igen szépen mutathat, ha a kövek között megjelenik egy kis pázsit. Ha ilyet szeretnénk, helyezzük egy kicsit távolabb a köveket egymástól. Ha nem tetszik a füves változat, akkor jó szorosan illesszük össze a burkolólapokat. Ha azok nem illeszkednek kellőképpen, akkor betonnal töltsük ki a köztük lévő rést. Ezt akkor is megtehetjük, ha a lapok megfelelően illeszkednek. Szép, csempehatást érhetünk el vele. A burkolólapok elhelyezésekor a réseket töltsük fel homokkal, s a lapokat jól illesszük a helyükre. Burkolatkövek, burkolólemezek széles palettájáról választhatunk.

    1. A nagyobb és a kisebb kavicsrétegekre kerül a homok. A rétegeket egy alkalmas faeszközzel jól ledöngöljük.

    2. A forgácsrétegre helyezzünk két lécet – ez jelöli ki az utat –, majd öntsünk közé nedves homokot! A lejtést vízmértékkel szabályozhatjuk.

    3. Két fapálcára kötött madzaggal kijelölhetjük a fugák(rések, szegélyek) helyét, s a köveket így pontosabban helyezhetjük egymás mellé.

    4. Az esetleges szintkülönbségeket javítsuk ki, nehogy elbotoljunk benne: Az akadályozó követ emeljük fel, és javítsuk az egyenetlenségeket.

    5. A köveket kézzel vagy fadarabbal jól döngöljük be a homokba. A fugákba szórjunk finom szemcséjű homokot, majd permetszerűen öntözzük meg.

  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top

    Szeretnél értesítést kapni?

    Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

    A hét legizgalmasabb cikkei!
    Friss sztárhírek itthonról és külföldről
    Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
    Regisztráció

    Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

    1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
    2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
    3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
    4. Jelentkezz be a friss jelszóval

    Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

    Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

    Új jelszó mentése