Trend

Mentenivaló értékek

Templomaink jó része kapott új külsõt az utóbbi idõben az állami támogatásoknak köszönhetõen. Sok közülük viszont kimaradt ebbõl a felújítási hullámból, annak ellenére, hogy értékeik bizonyíthatóan vannak. Közülük mutatunk be néhányat.

A Jessze Magyarországon

A Gyögyöstől 12 kilométerre lévő Gyöngyöspatát már az oklevelek is említik 1234-ben. A településen a honfoglalás idején várat építettek, amit az 1275. évi oklevél Györök-hegy néven említ. Mégsem erről híres a falu, hanem a Szent Péter templomban található Jessze-fáról. Magát a templomot a XI. században építették, ami egyben a főesperesi kerület központi egyháza is volt. Mint a legtöbb templom, a tatárjárás idején ez is elpusztult, de a XIV. században új helyen, egy új templom magasodott a falu fölé, amit aztán átépítettek, bővítettek. A fentebb említett Jessze-fa egyedülálló az országban, de a világban sem „tömegcikk”. Az ezüstszínűre festett törzsét és ágait, széles aranyozott szalagok fonják körül. Az aránylag rövid törzs, a talapzaton fekvő Jessze testéből emelkedik ki. Jelenleg csak a fejét lehet látni, mert a XVIII. században épített tabernákulum eltakarja a testét.

A Jesszétől jobbra–balra, nyugodt testtartású angyalok állnak. A fa ágainak dús levélzete sajnos egy tűzvész során elpusztult, de így is tizennyolc Mária őseit ábrázoló szobor-félalak díszíti. A településen élők, még ma is mélyen tisztelik Szűz Máriát. Olyannyira, hogy az értékekkel bíró népdalaikon kívül, sok–sok Mária–éneket is ismernek. A „patai” lakosok ragaszkodnak a gyökerekhez és a hagyományokhoz egyaránt. Nem is csoda, hiszen olyan értékek vannak itt, mint például a templomban található Nekcsei Dömötör XIV. században írt bibliájának másolata – az eredeti az USA Kongresszusi Könyvtárában van –, vagy a XVI. században készült kódex, a Patai Graduálé, amit 1886-ban találtak meg Gyöngyöspatán és most az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.

A Grassalkovichok nyomai

Hatvan város főterén, a Kossuth téren áll a Gassalkovich Antal által 1751-1755 között építtetett, egyetlen homlokzatú, tornyú, római katolikus templom. Az egyhajós barokk építmény három, csehsüveg boltszakaszos részre oszlik, amelyet kettőzött pillérek tagolnak.

Diadalívét a Grassalkovich-család címere díszíti. A templom barokk szószéke a XVIII. század közepéről való, ez a Mária-oltárral együtt 1787-ben került ide, a XIX. században lebontott hatvani kapucinus templomból. XVIII. századi még a keresztelőkút és a Szent Kereszt oltárkép. 1913-ban, majd 1956-1961 között helyreállították Hatvan legszebb műemléképületét, amely meghatározza a város főterének arculatát is.

Egy kis kápolna

A bujáki Kálvária a mellette álló Szent Anna kápolnával szoros egységet képez, amit 1801-ben késő barokk stílusban építettek. Egyhajós építmény, előreugró középtornyos, nyugat-keleti tájolással. Tornya alatti bejárata ívesen falazott, nyitott. A hajó kapuja a toronyelőtérből nyílik. A torony fala a kapukeretnek támaszkodik, és részben takarja azt. Tornya gúlatetővel fedett, apszisa egyenes záródású. A hajófalat egy-egy kőkeretes ablak töri át, hajója donga-, szentélye félkupolaboltozatos. Az épület mellett egyszerű remetelak áll.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top