2001. Június 29.

Házasságüzlet és szerény esküvõ

A szerelem nem volt szokás a régi korokban. A pár összetételét gyakorlati szempontok határozták meg. A házasulók helyett törvények és pénzügyi megfontolások döntöttek. Ehhez a pusztán üzleti és hétköznapi eseményhez nem is tartozott hatalmas ceremónia. Érdekes házasodási szokások azért bõven akadtak.

nlc

Liliomtipró kor

Az ókorban és a középkorban a lányok nagyon fiatalon kötöttek házasságot. Az i.e. IX. században, Augustus római császár törvényei értelmében már tizenkét évesen férjhez mehettek – méghozzá egy náluk jóval idősebb férfihoz. Ennek oka az volt, hogy abban az időben a nők sokkal hamarabb haltak meg. Úgy gondolták, ha egy fiatal lány egy nála idősebb férfival köt házasságot, az előnyös abból a szempontból, hogy egyikük nem sokkal fogja túlélni a másikat. Szintén Augustustól származó házassági törvények büntetéssel sújtották azt a nőt, aki húszéves korára nem szült egyetlen utódot sem. Az akkori jegyesség időtartama nagyjából megegyezett napjaink jegyességi időszakával.

Hozomány a terhekért

A házasság nem érzelmi alapon létrehozott szövetség volt, hiszen egyetlen józanul gondolkodó család sem akarta veszélyeztetni értékes földbirtokait, vagyonát azzal, hogy véletlenszerűen kerül valaki kezébe. A hozomány a házasságkötés különleges része: ez egy adomány volt, amelyet a feleség, illetve annak családja ajánlott fel a férjnek és a férj családjának azzal a szándékkal, hogy ez örökre az ő tulajdona marad a házasság terheinek viseléséért cserébe. A férjek földet, pénzt és egyéb vagyontárgyakat kaptak a feleségektől, a házassági ajánlatokat pedig igen gyakran érzelemtől mentes, tárgyilagos megbeszéléseken vitatták meg.

Fényes esküvő helyett

Eleinte nem létezett házasságkötési ceremónia, majd amikor kialakult, jóval egyszerűbb volt, mint a mai szertartások. Az egyház csak igen sokára alakította ki a házasságkötés szertartását. A kereszténység házasságkötési rítusai keleten és nyugaton egyaránt a IV. század vége felé jelentek meg. Néhol az esketés egy része a templomon kívül történt. Azok a székesegyházak, amelyek több bejárattal is rendelkeztek, kijelöltek ezek közül egy “menyegzői kaput” is. Bár a szertartást pap vezette, ez akkoriban mégiscsak világi esemény volt, amely a családok közötti szövetséget erősítette meg. Bizonyos vidékeken a temetőkben zajlott a szertartás, mert úgy vélték, hogy ez annyira életigenlő, amely megvéd a szerencsétlenségektől.