Trend

Gyerekek az autóban – Gondoskodó szülõk?

Papa-mama bekapcsolt övvel, kisgyerek a hátsó ülésre térdelve integet a mögötte jövõknek. Mindennapos jelenet a pesti forgalomból. Pedig ha a szülõk hogy 40 km-es sebesség mellett vészfékezésnél a hátul ülõ gyerek a szélvédõn repül ki a kocsiból, akkor biztosan nem tennék ezt.

A gyerekek a felnőtteknél jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve az autóban. A jármű méreteit ugyanis alapvetően nem hozzájuk formázták, ezért mindenféle segédeszközök elengedhetetlenek a biztonságos szállításhoz.





Már egészen apró csöppségeknél is fontos a gyerekülés. Annál, hogy a papa majd „óvatosan megy”, a mama pedig hátraül, s ölében tartja a gyereket, már az is jobb, ha mózeskosárban rakják a kocsiba a csöppséget. A mama ugyanis a töréstesztek alapján várhatóan már egy nagyobb fékezésnél is először odacsapja a gyereket az első ülés támlájához, majd utána ránehezedik tehetetlenül előre zuhanó testével. Ha a már kicsit nagyobb gyerek a hátsó ülésen bekötés nélkül ül, akkor csaknem biztos, hogy már egy kisebb baleset során is kirepül a szélvédőn.





Mivel az ilyen esetek ellen könnyen lehet védekezni, minden szülőnek kötelessége gyerekülésről gondoskodni, noha azt a kresz nálunk még rendelte el. A szakértők szerint a gyerekülés legbiztonságosabb elhelyezési pontja a hátsó üléssor közepe, s a gyerekülésnek hátrafelé kell néznie. Ez érthető, csakhogy így csaknem lehetetlen a gyerek-szülő kontaktus, ezért a jobb első ülést is ajánlják a szakemberek. A megfordított, vagyis menetiránynak háttal ülő gyermek a fékezéseknél itt is nagyobb biztonságban van, ráadásul a szülő látja, és könnyen hozzá is tud férni. Nagyon fontos viszont, hogy ide csak olyan autóban szabad elhelyezni a gyerekülést, ahol nincs jobb oldali légzsák, vagy az kikapcsolható. Egy baleset során ugyanis a kinyíló légzsák sérülést okozhat a babának.





Természetesen a hátsó ülésre a menetirányba elhelyezett, gyerekülés is megfelelő védelmet nyújt, ide mégis a kicsit nagyobbakat érdemes ültetni, akik már meg tudják tartani a fejüket. Az autógyárak kitaláltak egy úgynevezett ISOFIX-rendszerű gyerekülés rögzítést, amely a legtöbb, ma megvásárolható új autóban megtalálható. A szabványos rögzítési pontok ennél a rendszernél magán a kocsi karosszériáján találhatóak, nem a biztonsági övvel kell biztosítani a gyerekülést. Az ISOFIX-elven, egyszerű módon rögzíthető gyerekülések jelentik ma a legbiztonságosabb megoldást.

Persze ahogy a gyerekek cseperednek szép lassan a gyereküléseket is cserélgetni kell. Amikor már nem kell gyerekülés, megteszi egy emelő.





Ez arra szolgál, hogy a még nem elég magas gyermeknek ne a nyakát fogja a biztonsági öv, s hogy a csípőjénél is jól tartson. Ezt az eszközt kevesen használják pedig legalább annyira fontos, mint a gyerekülés. Nem véletlen, hogy a Volvónál például a legtöbb modell hátsó üléséből könnyen kialakítható ilyen emelt gyerekülés. A gyártók ugyanis gondolnak a gyerekek biztonságára, nekünk csupán használni kell a fejlesztéseket. Mindig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top