Trend

Reflexológia

A talpmasszázs, csakúgy, mint a természetgyógyászat többi ága, több évezredes múltra tekint vissza. Az egészségmegõrzés õsi módjaként alkalmazzák évszázadok óta.





A reflexológia tapasztalatokon alapuló tudomány. Létjogosultságát Froneberg német ideggyógyász bizonyította. Elmélete szerint testünk bizonyos területein – mint például a talp, illetve a tenyér – tükröződnek belső szerveink. Ezek a területek az úgynevezett reflexzónák. Milyenségükből következtetni lehet belső szerveink állapotára, illetve ingerlésükkel hatást tudunk gyakorolni rájuk.


A talptérkép

Első ránézésre kicsit nehéz kiigazodni talpunk “térképén”. Ahhoz, hogy ez könnyebben sikerüljön, meg kell jegyeznünk néhány fontos körülményt.

• A jobb oldalon elhelyezkedő szerveink a jobb, a bal oldaliak pedig a bal talpunkon találhatók.
• Páros szerveink, illetve testünk középvonalában elhelyezkedő szerveink mindkét talpunkon megtalálhatók.
• A fej és az érzékszervek reprezentációja szintén ellenoldali.





További segítség az úgynevezett övezeti felosztás. Ennek lényege, hogy a testünket és talpunkat fel kell osztani 10 függőleges és 3 vízszintes részre. A test és a talp felszíne quadránsokra osztott, de azonos helyzetűek egymásnak megfelelnek. Vannak a felszínhez közelebb elhelyezkedő reflexpontok, sőt ahogy szervezetünkben is előfordul, átfedéseket is tapasztalhatunk. A talpon azonban nem érnek véget a zónák, hanem felhúzódnak a lábszárra is. A bokacsonttól mérve körülbelül 4 harántujjnyira. Ezeken keresztül főként a végtagok izmaira, illetve a kismedencei területre tudunk hatást gyakorolni.


Hatásmechanizmus

A lábakon lévő zónák szervezetünk salakanyag lerakó helyei. Ha a káros anyagcseretermékek felszaporodnak, a szervezetben, vagy valamilyen sérülés ér minket, az illetékes kapcsolódó zóna azonnal jelzi. Ezek az elváltozások különbözőek lehetnek, milyenségükből lehet következtetni a betegség természetére. Ilyenkor a reflexológus azt tapasztalja, hogy kristályos gömbszerű, homokszerű lerakódások vannak az adott területeken, esetleg megkeményedik vagy éppen túlságosan puha lesz a zóna tapintása. Jelentkezhetnek borkeményedésre hasonlító elváltozások és előfordulhatnak színbeli eltérések is.

A talpmasszázs az egész szervezet működésére kiegyenlítő, harmonizáló hatású. Segítségével mozgósítani tudjuk a szervezet öngyógyító erőit. Serkenthetjük vele a vér, illetve nyirokkeringést. Szabályozhatjuk hormontermelő mirigyeink munkáját. Segíthetjük az emésztést, kiválasztást. Megkönnyíthetjük légzőrendszerünk munkáját. Sikeresen oldhatjuk vele a felgyülemlett feszültséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése