Trend

Segítség indulok nyaralni és még nem pakoltam össze…

Az első napsugarak hatására máris arról ábrándozunk, hogy a forró homokban heverészve és koktélt szopogatva a hűs tenger habjai nyaldossák a talpunkat. Bizony, alig várjuk, hogy végre utazhassunk. Vonzanak az ismeretlen, vagy éppen az ismerős tájak, a hullámok zenéje és a pezsgő éjszakai élet.

Mit tegyünk a bőröndbe?

Én mindig az utolsó pillanatban kezdek neki a pakolásnak és legszivesebben a fél szekrényemet és fürdőszobámat magammal vinném. Aztán persze felét sem veszem fel annak, amit becsomagoltam, hiszen elég néhány könnyű, vidám nyári ruha, egy-két rövidnadrág, és néhány izgalmas top, valami kényelmes, de mégis szexi papucs vagy szandál, egy kardigán, és persze a fürdőruhák. A lényeg, hogy olyan darabokat válasszunk, amelyek egymással remekül kombinálhatóak.

 

Mi kerüljön a piperetáskába?

Ide is csak a legszükségesebbeket csomagoljuk. Elsősorban a mindennapi higiéniai eszközöket (hidd el bőven elég egy féle tusfürdő), hajápoló szereket, egy szájfényt és egy szempillaspirált. Púdert, szemhéjfestéket, nehéz zsíros rúzst ne használjunk a nyár folyamán, hagyjuk inkább, hogy a bőrünk feltöltődjön a nap sugaraival.

 

Amire biztosan szükséged lesz!

Vidd magaddal az epilátorod. Elég lelombozó látványt nyújt egy csinos női láb, amely inkább egy őzikééhez hasonlít, amint elnyúlik a strandon. Persze tudom, hogy ez nem történhet meg egy magára valamit is adó nővel, de az igen, hogy néhány szálat nem vettél otthon észre és a makulátlan esztétikum érdekében jó lenne eltüntetni. Válassz a Panasonic új epilátorai közül, melyek teljesen vízállóak így használhatod nedves és száraz bőrön egyaránt, ráadásul kényelmesen hordozhatóak és nem irritálják a bőröd, miközben használatuk gyors és szinte fájdalommentes. (akár a strandon is eltüntetheted vele az árulkodó szőrszálakat sőt a kádban elnyúlva is használhatod egy fárasztó nap után). Nekem az ES2067-es a kedvencem, mert hármas tárcsáinak köszönhetően pillanatok alatt simává varázsolja a lábam.

 

 

A másik kihagyhatatlan dolog a hajszárító. Nincs annál kiábrándítóbb érzés, mint amikor az egész napos fürdés és napozás után megmosod a hajad és egy szalmakazallal találkozol.

Tegyél bőven hajápoló szert a hajadra, hogy megóvd a kiszáradástól és szárítsd be a Panasonic új ionizátoros hajszárítójával az Eh5563-al, ami összecsukható így kis helyre is bepakolhatod, viszont 1600 W-os teljesítménye biztosítja hogy ne tartson sok ideig a hajszárítás. Ezenkívül ionizátoros így a pótolja a haj elvesztett nedvességtartalmát és speciális hajkímélő fúvófejjel van felszerelve.

 

A Panasonic újdonságaival még gondtalanabb lehet a nyaralásod.

 

Ha többre is kiváncsi vagy nézz szét a www.panasonic.hu-n.

 


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top