Trend

“Adunk és kapunk, miközben életeket változtatunk meg”

Mindenkinek kell egy mester! Vörös Reni, a VIVA Televízió saját gyártású sorozatának sminkese élete egyik legnagyobb sikereként könyveli el, hogy a nemzetközileg elismert szakértő, Tombor Sarolta kezei alatt tanulhatott. A Randikommandó új évadában a szépség mellett azonban még egy megkerülhetetlen faktor kerül majd terítékre. Mégpedig a belső értékek. Hogy mi fog ebből kisülni?

„Adunk és kapunk, miközben életeket változtatunk meg”„Nagy sikerre számítok. Összeszokott trió vagyunk Lendvai Lillával és Zsidró Tomi mesterfodrásszal, de Iszak Eszti lelkes tolmácsolásában biztos vagyok benne, hogy idén is széles körben eljut majd a közönséghez az üzenetünk. Ami nem más, mint hogy az életben nemcsak adni, de kapni is fontos. Nincs igazából lehetőségünk arra, hogy a székünkbe ülő lányok teljes élettörténetével megismerkedjünk, egy-egy szeletet azonban kapunk a mindennapjaikból” – mondta Reni, aki majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy jön a csatorna Randikommandó című, itthon stílusteremtő műsorának következő szezonja.

„Nagyszerűnek tartom, hogy van igény a televíziózás e műfajára. Reménykedek abban, hogy az új epizódok elnyerik a nézőközönség tetszését, ugyanis idén górcső alá vesszük, mi lapul egy-egy átalakításra váró arc mögött.”

A VIVA népszerű tanácsadója hozzátette, nincs mindig könnyű dolguk a műsorba jelentkezett nőkkel. „A sminkelés igazából félig technika, félig pedig pszichológia kérdése. Képzeljük csak el, hogy Julcsi megérkezik a szalonba, zilált, nem tud odafigyelni semmire, idegesen mocorogva adja tudtomra, hogy legszívesebben otthon bujdokolna. Ilyenkor ezt észre kell vennünk, a Randikommandóban pedig idén mindennél jobban fogunk törekedni arra, hogy javítsuk a lányok közérzetét. Lehetőleg maradandóan.

Élek-halok a szépségiparért, mert minden munkám óriási kihívást jelent számomra, pont emiatt a kettősség miatt. A változatosság azonban gyönyörködtet. Az egyetlen fegyverem a sminkceruza, amivel változást hozhatok az emberek életébe, és ezt igyekszem is kihasználni” – Vörös Reni pozitív hozzáállásának és tettrekészségének köszönheti, hogy olyan filmeken is segédkezett, mint a Hellboy 2., amiben azonban ironikus módon épp a szereplők elcsúnyításáért volt felelős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top