Trend

Kerítés tartja távol a pápát hazánktól?

Úgy tűnik, hogy a köztársasági elnök meghívása ellenére sem jön jövőre Magyarországra Ferenc pápa.

Ferenc pápát 2013 szeptemberében hívta meg hazánkba Áder János köztársasági elnök. Akkor 2016-os látogatási dátumban állapodtak meg, jövőre lesz az 1700. évfordulója Szent Márton tours-i püspök születésének, aki Pannónia provinciában született.

Veres András püspök szerint a pápa az idei év végéig ígért határozott választ a meghívásra, azonban egyelőre semmilyen jel nem mutat arra, hogy szerveznék a katolikus egyházfő jövő évi magyarországi látogatását. A Bors című lap szerint Lengyelországba, Örményországba és Máltára mindenképpen elmegy Ferenc pápa jövőre.

Kerítés tartja távol a Pápát hazánktól?

Reméljük, egyszer azért eljön hozzánk is

Magyarország azonban – így írja a lap – a déli határ kerítése miatt elvágta magát a menekültek befogadását szorgalmazó Ferenc pápánál. A nol.hu katolikus forrásokból úgy értesült, hogy bár jövőre valóban nem várják Ferenc pápát Magyarországra, eltúlzott a következtetés, hogy a mellőzés oka hazánk menekültpolitikája lenne. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy Áder meghívását udvariassági okokból fogadta el a katolikus egyház feje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top