Trend

Elhunyt a Topmodell leszek! felfedezettje

Mindössze 34 éves volt. Két hónapja diagnosztizáltak nála mellrákot.

Kedden, helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül elhunyt Jael Strauss, az amerikai Topmodell leszek! 2007-es szériájának felfedezettje. 34 éves volt.

Jael Strauss (Instagram)

A modellnél alig két hónappal ezelőtt diagnosztizáltak IV-es stádiumú mellrákot. A hírt a Facebookon közölte a nyilvánossággal. „Nem akarok meghalni. Olyan csodára van szükségem, mint 2013-ban” – utalt arra, hogy 5 évvel ezelőtt sikerült kigyógyulnia súlyos drogfüggőségéből.

Jael elkezdte ugyan a kemoterápiát, ám október végén úgy döntött, abbahagyja.

„Az egyetlen áldás az volt, hogy meg tudtuk mutatni, mennyire szeretik, mielőtt elment volna. Olyan sok fényt hozott az emberek életébe” – fogalmazott a családja a halála után kiadott közleményben.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top