Trend

Amikor lemászik rólad az ékszer

Mindig is voltak olyanok, akik unták a sok karátos gyémántot meg a csillogó aranyat, és valami extrával akarták magukat díszíteni. Márpedig mi lehetne egyedibb, mint egy élő állat?

Most nem Paris Hilton a téma, meg a minikutyák, amiket táskában kell mindenhová vinni. Ennél jóval bizarrabb trendek is akadtak már az elmúlt évszázadokban a kiegészítők terén, olyanok, amelyektől az ember karján is feláll a szőr…

Tücsöktartó szelence

Emlékszel a jelenetre, amikor Mulan nagymamája egy élő tücsköt rejt az unokája ruhája alá? Bár tettének katasztrofális következményei lesznek, ő csak jót akar a hősnőnek, Kínában ugyanis a tücsök a szerencse jelképe. Sőt a mai napig sokan tartják házi kedvencként is, mert úgy vélik, nincs nála jobb házőrző: a tücsök folyamatosan ciripel, kivéve, ha valaki közeledik felé, így a hirtelen csend felébresztheti a háziakat. Pár ügyesen elhelyezett tücsökketrec a ház körül eszerint meghiúsíthatja a besurranó tolvajok támadását.

Mivel a tücsök százával rak le petéket, Kínában, ahol a termékenységet nagyra tartották, a fiatal asszonyok kedvelt kiegészítője lett az aprócska, ezüstből, elefántcsontból, szantálfából készített, művészien kidolgozott tücsökketrec. Ebben vitték magukkal a kis rovart, melynek édes énekét nagyra tartották, és a kínai irodalom legjobb költői énekeltek meg. A tücsök élettartama azonban meglehetősen rövid, 1-2 hónap után elpusztul, így gyakran kellett újat fogni belőle – talán ezért sem lett Európában soha népszerű házi kedvenc vagy épp kiegészítő.

Bogárbross

El tudod képzelni, hogy egy hüvelykujjnyi bogár mászkáljon rajtad egész nap? És ha ez a bogár aranylemezekkel és drágakövekkel van kirakva? Az ókori egyiptomiak voltak az elsők, akik élő bogarakat viseltek ékszerként: a harcba induló katonák valódi szkarabeuszbogarat tűztek a mellükre, mert úgy hitték, az megvédi őket az ellenségtől. Az évszázadok alatt aztán az élő bogarakat felváltották a különböző drágakövekből kifaragott változatok.

Európában ezzel ellentétes volt a divat mozgása. Az ipari forradalom idején lett divat a középosztálybeli nők között az állat – szitakötő, skorpió, pók, pillangó, rózsabogár – formájú ékszer, és először csak drágakövekből csináltak ilyesmit, de aztán elkezdtek halott állatokat is aranyba, ezüstbe foglalni (különösen a bogarak színes kitinpáncélja tűnt megfelelőnek erre a célra). Innen pedig már csak egy lépés volt magát az élő állatot drágakövekkel kirakni, és egy kis láncot erősíteni a hátukra, nehogy elvesszenek. Európában gyorsan feledésbe merült a divat – de Dél-Amerikában a mai napig lehet vásárolni ilyen maquech-nek nevezett ékszereket.

A maquech hagyományos ajándéknak számít a szerelmesek között. A kapcsolódó legenda szerint réges-rég egy maja herceg szerelmes lett egy alacsony származású lányba, de az apja nem engedte, hogy egymáséi legyenek, így nem evett, nem ivott többé. A haláltól csak az mentette meg, hogy a törzs varázslója aranyhátú bogárrá változtatta, amit szerelme a szíve fölé tűzött, hogy ezután mindig együtt lehessenek.

A bogarakat szerencsére nem zavarják a hátukra ragasztott díszítések, és mivel nincsenek különleges igényeik, ha a tulajdonos esténként befőttesüvegbe teszi és megeteti őket némi almával, akár három évig is életben maradhatnak. Az egyszerűbb bizsukat 5-10 dollárért (1500-3000 Ft) lehet megvenni a helyi piacon – de Jackie Kennedy egyszer olyat kapott ajándékba, amit valódi smaragdok díszítettek. Arról azonban nincs adat, hogy hordta-e valaha.

Kaméleon mint ruhadísz

Gyíkot először a vaskorban raktak a rómaiak a gyerekük nyakába, hogy ezzel védjék a rontástól. Egy apró, üreges nyakláncba tették az állatot, ami aztán ott rohangált a gyerek nyaka körül, míg el nem pusztult. De szerintük ez sem volt baj – mert csak azt bizonyította, hogy az állat élete árán is elvégezte a rábízott feladatot.

A bizarr trend a 19. század végén tért vissza, amikor előkelő asszonyok úgy vélték, nincs semmi, ami annyira fel tudna dobni egy egyszerű szabású ruhát, mint egy élő kaméleon. A kaméleon azért is tűnhetett praktikus választásnak, mert változtatja a színét, tehát nem kell minden egyes szetthez másik színű kedvencet beszerezni, ráadásul elég szelíd is, nem harap, nem mérgező. Hogy el ne szökjön, kis nyakörvet tettek rá, amit egy díszes brosshoz erősítettek, így aztán az állat viszonylag szabadon mászkálhatott rajtuk egész nap.

Élő kaméleon mint ruhadísz (Fotó: Fox Photos/Getty Images)

Az állatkínzás elleni szervezetek persze azonnal tiltakoztak az új divathóbort ellen, és 1920-ra már hivatalosan is betiltották a forgalmazásukat. Ám akkor már késő volt. A források szerint több tízezer apró hüllő maradt a kereskedők nyakán, akik jobb híján gyerekjátékként próbálták meg elpasszolni az állatokat. Ennek pedig óriási sikere lett, az 1940-60-as években alig akadt olyan amerikai gyerek, aki ne vitt volna haza a megyei vásárból egy élő kaméleont. Díszes lánc helyett már csak vörös zsinórt kaptak ezek az állatok, de a biztosítótű maradt, és a cég azt tanácsolta, hogy az ingzsebhez erősítsék, hogy legyen hová elbújnia a kaméleonnak, ha veszélyben érzi magát.

Mivel a hüllők érzékenyek a hőmérséklet-változásra, a páratartalomra, és megfelelő táplálék kell nekik, egy-két napnál tovább ritkán éltek ezek az állatok a gyerekkezek között. Ám ez nem akadályozta meg a kereskedőket abban, hogy egészen a nyolcvanas évekig vásárfiaként árulják a pórázra kötött kaméleonokat.

Ingyen elvihető kaméleonok gyerekeknek (Forrás: Boys’ Life magazine, April 1966)

Óra hangyákkal

Az élő állatokkal megtöltött divatékszer óriási felháborodást keltett 2015-ben, ezért a gyártó cég röpke 24 óra elteltével azt nyilatkozta: soha nem is akarták piacra dobni a terméket, az egész csak áprilisi tréfa volt. (Hát persze. Szeptemberben.) A csuklódísz az időt ugyan nem mutatta volna, cserébe viszont a benne élő 3-5 hangya teljesen egyedi és folyamatosan változó barlangot volt hivatott vájni magának a két üveglap közé rejtett homokba. A készítő cég, az Analog Watch Co. azt állította, hogy a hangyák jól fogják érezni magukat, mert nem lesznek egyedül, és ugyanazt csinálhatják a karra csatolható szerkezetben is, mint odakint. A leírás szerint csak havonta egyszer kellett volna etetni őket kis cukorral és vízzel, és így 3-6 hónapig is életben maradtak volna, könnyű pótolhatóságukra hivatkozva pedig a forgalmazó azt is vállalta, hogy a tulajdonost egy évig ingyen látja el új hangyákkal.

A visszakozás dacára a cég honlapján jól látszik, hogy mennyi erőt és energiát fektettek az óra megtervezésébe és létrehozásába, és valószínűleg óriási divatot is teremthetett volna, ha 10-20 évvel korábban kezdték volna árulni, amikor az állatok védelme még nem volt ilyen erős, mint ma.

Kulcstartó teknőssel

2008-ban, a pekingi olimpia idején adtak először hírt a nyugati újságírók egy új divathóbortról, miszerint élő állatokat vízzel teli lehegesztett műanyag zacskóba zárnak, és kulcstartóként értékesítenek.

A színes folyadékban teknős, hal, szalamandra, béka van, mellette pedig pár műanyag gyöngy. Az árusok szerint az oxigénnel dúsított vízben az állatok akár három hónapig is életben maradnak mindenféle gondozás, etetés nélkül – ám a szakemberek erősen kételkednek ebben az állításban, mert nemcsak az oxigén- és a táplálékhiány, de az ürülékük miatt termelődő ammónia is napok alatt végezhet a velük. A meleg, a bezártság miatti stressz és a hordozással együtt járó rázás pedig még tovább gyorsíthatja az elkerülhetetlen véget.

A 3-5 dollárért (1000-1500 forintért) megvehető olcsó kis szuvenírt kedvelik a helyiek, mert úgy vélik, szerencsét hoz, ezért a nyugati állatvédők minden tiltakozása ellenére a mai napig is kapható. Mivel Kínában nincs állatvédelmi törvény, nincs alap a betiltására.

És végül egy alternatíva: robotékszer

Ha az állandóan mozgó, változó ékszer gondolata megtetszett, de nem akarsz valódi állatot kínozni azzal, hogy magadhoz kötöd, jó alternatíva lehet az MIT által kifejlesztett robotbross. A tenyérnyi robotok apró lábai könnyen megkapaszkodnak a ruha szöveteiben, és állandóan mozgásban vannak a viselő testén. A Project Kino nevű ékszerkészlet egyelőre nem kapható – de a demovideót nézve úgy tűnik, van benne fantázia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top