Trend

Folyton Kate Mossnak nézik ezt a nőt

Még a lesifotósok is folyton összetéveszik a szupermodellel.

A 38 éves Denise Ohnona 2011-ben vált el a férjétől, kétgyermekes szingli anyuka lett. Az ezt követő időszakban nem sokat törődött a külsejével, felhagyott az edzésekkel, nem foglalkozott a divattal, szinte kizárólag csak a gyerekeire összpontosított. Amikor azonban elkezdték Kate Mosshoz hasonlítgatni, elhatározta, hogy változtat az életén.

Bár az elején még félénk volt, lassacskán elkezdte élvezni a helyzetet.

„Ki nem akarná, hogy összetévesszék Kate Moss-szal? Ő minden idők egyik legikonikusabb nője” – mondta Ohnona.

Denise Ohnona (Profimedia, Caters News)

A nő ma már alaposan rá is játszik a hasonlóságra, úgy sminkel, úgy hordja a haját, és úgy is öltözködik, mint Kate Moss. Napi szinten keverik össze a szupermodellel, megállítják az utcán, közös fotókat készítenek vele, sőt még a paparazzik is üldözik, amit ő a legkevésbé sem bán.

„Amikor az emberek meglátnak, nagyon izgatottak lesznek, és ha elmondom nekik, hogy valójában nem én vagyok Kate Moss, akkor is akarnak velem szelfizni.”

Még a lesifotósok is összetévesztik a szupermodellel (Profimedia, Caters News)

Ohnona úgy érzi, a hasonlóságnak köszönhetően új ember lett, legyőzte az önbizalomhiányát, és ki tudott lépni a komfortzónájából. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top