Állatvédő vagyok, de mit kezdjek a nagyi régi szőrmebundájával?

A környezetvédők azt vallják, ne dobd ki, ami már megvan. Ne siess vászontáskát venni, előbb használd fel újra és újra azokat a nejlonzacskókat, amik a mosogató alá vannak begyűrve. Ne dobd a kukába az amúgy még jó műanyag edényeidet, és ne rohanj, hogy megvedd az üvegből készülteket. Ráérsz erre majd akkor, ha elkoptak. A Föld bolygó szennyezettségére ugyanis nem egy új holmi a megoldás, hanem az, ha megbecsüljük azt, ami már megvan. De vajon mi a helyzet a szőrmebundával? 

Kegyetlen iparág

A szőrmegyártás kegyetlen iparág – évi egymilliárd állat halálát okozza, beleértve rengeteg kutyát és macskát is, amelyek bundáját hamis címkékkel adják el a gyanútlan vásárlóknak. Bár tény, hogy az emberiség az őskor óta használja az állatok szőrét, hogy megvédje magát a hidegtől, manapság már van más választásunk is. Ráadásul régen az állatok egy vadonban megélt, teljes élet után kerültek a vadász kése alá, manapság viszont döntő többségük ketrecben születik, és soha nem érezhet igazi talajt a lába alatt, nehogy kényes bundája bepiszkolódjon. Haláluk pedig gyakran igencsak brutális és kegyetlen – szintén a szőrme védelme érdekében.

Egy szó mint száz: a szőrmeipart értelmes állatvédő ember nem támogatja azzal, hogy bundát vesz.

De mi van akkor, ha egyszer csak megkapja a dédi régi, 60 éves bundáját, ami pont jó méretben, ráadásul gyönyörű és meleg? Szörnyeteggé válunk, ha úgy döntünk, hogy megtartjuk, és hordanánk? Ez az eset hasonlít arra, amikor nem dobjuk el a még használható műanyag dobozt – ráadásul abban a korban, amikor a dédi vette a bundát, még nem is létezett alternatívaként a műszőr. Aki jó meleg kabátot akart, az szőrmét vett magára. (Oroszországban, Alaszkában amúgy a mai napig ezért maradt divatban a valódi bunda, mert az ottani dermesztő hideget jóformán csak abban lehet elviselni.)

Anna Wintour és Andre Leon Talley a 2007-es New York-i divathéten (Fotó: Michael Loccisano/FilmMagic)

Nekünk, mérsékelt égöv alatt élő embereknek azonban valójában nincs szükségünk ilyen extrém védelemre a hideg ellen. A sima, bélelt télikabát ugyanúgy megvéd télen, és ha mégis bundára vágyunk, ott a műszőrme mint tökéletes alternatíva. Kivéve persze, hogy a környezetvédelem szempontjából ez sem jó választás, egy 2012-es felmérés szerint ugyanis az elkészítése sokkal nagyobb környezetszennyezéssel jár, mint a bőrfeldolgozás. Ráadásul ezeket a kabátokat eszünk ágában sincs 50-60 éven át megtartani, jó, ha a következő szezont megérik, így aztán sokkal gyorsabban kukába kerülnek, mint a valódi szőrmék – és míg utóbbiak a föld alatt pár hét után bomlásnak indulnak, a mikroszálakból készült műszőrmének ehhez századok kellenek.

Ha a nagyobb képet nézzük, egyértelmű: a ruhagyártás iszonyatosan környezetszennyező, és már így is jóval több ruha készül évente, mint amennyit a világ végéig el tudnánk hordani. Az emberek többsége maximum ötször vesz fel egy holmit, aztán kidobja, vagy elajándékozza, és megy újat venni. Nem véletlenül mantrázzák az igazi környezetvédők évek óta, hogy azzal tudjuk a leggyorsabban a legtöbb jót tenni a Földdel, ha használt ruhát veszünk új helyett. Az igazi szőrme pedig nyilvánvalóan nem a fast fashion ipar része. Általában két-három generációt is kiszolgál, és amúgy is jóval drágább és nagyobb befektetés annál, hogy egyszerűen csak kidobjuk, ha meguntuk: évtizedek múlva is értékes vagyontárgynak számít, amiért még használtan is jó pénzt lehet kapni. Ha őszinték akarunk lenni, el kell ismernünk: manapság nem sok ilyen ruhadarab van a szekrényünkben.

Minden szempontból ideális megoldás nincs

Ilyen alapon akár még az is szóba kerülhet, hogy a legjobb megoldás valamiféle fenntarthatónak és etikusnak mondható szőrmegyártás volna. Kérdés, hogy ilyesmi lehetséges-e egyáltalán – ha figyelembe vesszük, hogy az állatoknak felesleges szenvedést senki nem akar okozni, alternatívaként legfeljebb a vadgazdálkodás során elejtett állatok szőrméjének felhasználásáról lehetne szó, a szakember szerint azonban ilyesmivel még akkor is kár számolni, ha valaki szerint ez belefér. „A vadfajok vadászatára többnyire a nagyragadozók hiánya miatt van szükség, de azt, hogy milyen fajú állatot milyen időszakban és milyen mennyiségben lehet elejteni, alapos tervezés előzi meg, amit a vadászok a természetvédelmi szakemberekkel közösen végeznek. Ebben a döntésben nagyon sok minden szerepet játszik – de az állatok szőrméjének és bőrének értéke egyáltalán nem. Ennek ugyanis hazánkban szinte semmiféle gazdasági értéke nincs – magyarázza Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára. – A vadon élő állatok szőre sokkal durvább, sprődebb, mint azoké, amelyeket egy szőrmefarmon tartanak, és erre tenyésztettek ki. Ráadásul a Magyarországon élő fajokból, mint a szarvas, a vaddisznó, az aranysakál vagy a róka, nem is igazán csinálnak bundát manapság.”

A PETA állatvédő szervezet tüntetése a 2015-ös berlini divathéten (Fotó: Thomas Lohnes/Getty Images)

Ez tehát kilőve – a dédi bundája viszont még mindig ott lehet a szekrényben, újabb állatok miatta már nem halnak meg, a környezetvédelmi szempontok egyértelműen mellette szólnak. Tehát akkor az lenne mégis az etikus, ha felvennénk, és hordanánk? A Magyar Szőrmeellenes Liga szerint semmiképpen. „Véleményünk szerint a szőrmeviselés akkor sem etikus, ha az ember örökölte a bundát – válaszolta a szervezet az nlc. kérdésére. – Ha kimegy benne az utcára, senki nem fogja megkérdezni, hogy ezért ő vagy más fizetett-e, viszont ugyanúgy reklámozza a szőrmeviselést. Így mi ilyen esetekben is a bunda megsemmisítését javasoljuk.”

Akkor mégis mit lehet tenni?

Tehát akkor ha helyesen akarunk eljárni, mégis csak a kuka a megoldás? Valószínűleg vannak azért, akik akár környezetvédelmi, akár személyes okok miatt nem szeretnének megválni az örökölt bundától akkor sem, ha újat venni eszük ágában sincs. Mit lehet tenni ebben az esetben? Összegyűjtöttünk néhány opciót.  

• Természetesen dönthetünk egyszerűen úgy, hogy mégis elhordjuk a bundát. Akit érdekel a történet, annak elmondhatjuk, hogy szereztük, aki pedig nem kérdezi, annak nem dicsekszünk vele.
• Bármelyik szőrme új életet kaphat, ha átalakíttatjuk takarónak, párnának – így az otthonunkban még hosszú élete lehet. Persze, elképzelhető, hogy a hozzánk érkező látogatók meglepődnek majd a dekoráción, de nekik simán elmagyarázhatjuk, miért is döntöttünk így, és elmesélhetjük a kabát újjászületésének történetét. Ebben az esetben még az sem fordulhat elő, hogy valakiben akaratlanul vágyat ébresztünk egy új szőrmebunda vásárlására.
• Ha úgy érezzük, hogy minden előnye ellenére taszító dolog valódi szőrmét hordani vagy tartani az otthonunkban, mert az az állatoké, vagy egyszerűen nem tetszik a kabát szabása, színe, szaga, esetleg annyira sose voltunk jóban azzal, akitől kaptuk, teljes nyugalommal el is adhatjuk a kabátot. Így azt ugyan nem tudjuk kontrollálni, hogy mi lesz a sorsa a jövőben, de megnyugodhatunk abban a tudatban, hogy mi esélyt adtunk neki egy új életre, amiben még hasznos maradhat.
• Ha semmilyen hasznot nem szeretnénk húzni az egykor élt állatok szenvedéséből, akkor dönthetünk úgy is, hogy visszaadjuk nekik a szőrmét, amit az őseiktől vettek el. Menhelyeken mindig örülnek a meleg takaróknak, szőnyegeknek – és a szőrmekabát pont ugyanolyan jól melegíti az állatokat, mint bármi más. Sőt, a kölyökállatok kifejezetten szeretnek valódi szőrön pihenni, ez csökkenti az anyjuktól történő elválasztás traumáját.