Trend

Trükközhetnek az újévi leárazásokkal a boltok

Akad, ahol 70 százalékos árengedményekkel csábítják a vásárlókat a boltokba. Már javában tart a leértékelés, amit sokan ki is használnak.

Trükközhetnek a kereskedők a januári leárazásokkal, mert csak azt írják ki, hogy mennyi az új ár és mennyivel kevesebb az eredetinél, amit viszont már nem lát a vevő – derül ki a Tények riportjából. Ötven, sőt akár 70 százalékos leértékeléssel csábítanak ilyenkor az üzletek, rengetegen vásárolnak is, tele vannak a bevásárlóközpontok.

A januári leárazás lényege, hogy az ünnepek után megmaradt készletet kisöpörjék a kereskedők, majd új kollekcióval töltsék fel az üzleteket.

A lehetséges csalások miatt a fogyasztóvédelem szigorúan ellenőriz, súlyos hiba esetén akár több százezer forintos bírságot is adhatnak. Arra is figyelmeztet a hatóság, hogy mivel ilyenkor kifutó termékekről van szó, nehezebb visszacserélni.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top