A #maradjotthon alapjaiban változtatta meg életvitelünket, otthonmaradásunk nemcsak a csinos ruhákat, de magát a melltartót is zárójelbe tette - állítólag. Körbekérdeztem, nálunk mi a helyzet e téren.
Mi nők ahányan vagyunk, annyiféleképp viszonyulunk a melltartónkhoz. Már az alapvető fazonok szempontjából is színes a kép, van aki a sportosat, van, aki a csipkéset kedveli, hát még ha arról kérdeznek minket, mikor, mennyit viseljük azokat. Pláne home office-ban. Mióta otthonról dolgozik a fél világ, állítólag már nem is az a kérdés, hogy milyet viselünk, hanem az, viselünk-e egyáltalán melltartót.
Én mondjuk pont igen, kíváncsi lettem hát, tényleg épp kimaradok-e a globális melltartó-forradalomból, ezért első körben megkérdeztem a szerkesztőségi csajokat, ők hogyan viszonyulnak a témához. Válaszaik értékesek és elgondolkodtatók voltak, ezért úgy döntöttem, továbbmegyek és felteszem a kérdést ország-világnak. Nézzétek csak meg, ott van a cikk végén!
A melltartók kényelmével van a legnagyobb gond
A fehérneműk esetén a kényelmi szempontok már évek óta fókuszban vannak, a kilencvenes évek kedvenc push up melltartóinak húsz éves uralmát valamikor 2015 környékén döntötték meg a csak enyhén bélelt, merevítős típusok, de a bralette-ek és sportmelltartók is a legkeresettebb fazonok között vannak. A koronavírus-járvány pedig még ebbe is bele tudott szólni. A New York Post cikke szerint az elmúlt hetekben kiugró mértékben nőtt meg a merevítő nélküli melltartók eladásának aránya, tovább növelve a felsorolt típusok keresettségét, amik nem csak jóval természetesebb hatást keltenek mint a push up, de kényelmesebbek is – bár ez erősen mellméret függő.
Minden szempontból kényelmes melltartót találni azonban nagyon nehéz, ezt a szerkesztőség tagjai is megerősítették. “A merevítős, csudiszexi darabokat egyszerűen képtelen vagyok néhány percnél tovább elviselni magamon, pedig sokszor van, hogy szeretném – meséli Verus. – Mindennek köze van ahhoz, hogy több évtizednyi kitartó próbálkozás és kisebb vagyon kifizetése után se találtam meg a tökéletesen kényelmes darabot és ahhoz, hogy az első pánikrohamomat arra fogtam, hogy biztos túl szoros volt a melltartó, azért nem kapok levegőt.”
Verához hasonlóan Eszter is megunta már rég a megfelelő melltartó utáni vadászatot: “Nagyjából az aktív jógázásom óta megutáltam a melltartót, legalábbis hordani, mert amúgy olyan szépek vannak. A merevítős-kosaras kényelmetlen, ami meg kényelmes lenne, annak folyton lecsúszik a pántja, akkor is ha jól van beállítva – ilyen szempontból a nyakba kötős a kedvencem.”
Mindezzel Adél is egyetért, aki ugyan kamaszként optikai tuning céljából push upos verziókat hordott, ezeket később egyre kényelmesebb példányokra cserélte. “Manapság már a merevítő nélküli megoldásokra szavazok. Az évek során annyira alapvető ruhadarabom lett a melltartó, hogy el sem tudtam képzelni, hogy nélküle van élet, pláne, hogy ki lehet lépni melltartó nélkül az utcára is. Pedig ki lehet, ezt most gyakran tesztelem, amikor átszaladok a házunk melletti boltba. De amióta karantén van, voltam már 5-6 kilométeres egészségügyi sétán is melltartó nélkül, és egyáltalán nem hiányzott – igaz, több réteg ruha is volt rajtam.” Ezzel meg is érkeztünk a millió dolláros kérdéshez:
A karantén ideje alatt is ugyanúgy viselünk melltartót?
Egy amerikai felmérés arra jutott, hogy válaszadóik 12%-a a társadalmi elvárások miatt visel melltartót. A nők megjelenéséhez nagy általánosságban hozzátartozik e kalandos múltú fehérnemű, mellmérettől, testalkattól függetlenül, akár onnan nézve, hogy szemérmesen elfedik a melleket a kíváncsi szemek elől, akár onnan, hogy kacéran hangsúlyozzák nőiességünket. A tinilányok számára is mérföldkő, mikor vásárolják meg első melltartójukat, ami a nagylánnyá, a felnőtté válás meghatározó részlete, az érzés pedig sokunkban rögzül egy életre. Mindennek másik vetülete, hogy ennek köszönhetően annyira természetessé válik a melltartó viselése, hogy el sem tudjuk képzelni nélküle a mindennapokat.
Ivett számára például alapvetés, hogy melltartót viseljen és e ponton csatlakozom én is a véleményéhez: “Ne hordjak melltartót?? Ne már, öltöztet. Az ember azért hordja, hogy jól érezze magát. Hogy érezze, elkezdődött a nap. Hogy nőnek érezze magát. Megértem, ha valaki nem akar hordani, akkor ne hordjon. De nekem jobb a napom a tudattól, hogy normálisan fel vagyok öltözve. Az zavarna, ha nem lenne rajtam.”
“Sokáig itthon sem tudtam létezni nélküle, mert hát mi van, ha becsönget egy szomszéd vagy a postás, “pucéran” mégse nyithatok ajtót.” – meséli Adél, de Vera is hasonlóan vélekedik. “Ha elmegyek valahová, mindig van rajtam, tök furi, de anélkül nem érzem jól magam, itthon viszont csak akkor, ha sportolok, vagy ha reggel felvettem valamiért és úgy maradtam. A karantén alatt ez csak annyiban változott, hogy ritkábban megyek el otthonról, így ritkábban is érzem szükségét, hogy előkotorjam a fiókból.” Hozzá hasonlóan Anett is csak akkor váltja le a sportos fazonokat, ha elmegy otthonról, pláne most, a karanténhelyzet idején: “Amikor ki kell öltözni, például mert elmegyek a boltba, akkor veszek rendes melltartót, rendes ruhát – szóval már csak heti párszor adom meg a módját ennek.”
A méret is számít – vagy mégsem?
A melltartó legalapvetőbb funkciója értelemszerűen az, hogy tartson. Ha kicsi a mellünk, ezzel olyan sok gondunk nem lehet, más azonban a helyzet, ha nagy melleket kaptunk a sorstól. “Azonnal felveszem, amikor felébredek, mert különben képesek önálló életet élni, és azt utálom. Nagy melleim vannak, és nekem igazi áldás az optikailag kicsinyítő melltartó, mert nélküle minden ruhadarab borzalmasan áll rajtam. – meséli Eszter. – Mindig is kicsi melleket szerettem volna. Attól, hogy estére bevág a pánt, már csak az rosszabb, ha nincs rajtam.”
Olga minderről másként vélekedik, legalábbis ha otthon van: “Én mellesleg elég jól el vagyok eresztve, de itthon nincs az az isten, hogy plusz ruhadarabokat aggassak magamra. Régen simán kibírtam, sőt, kényelmesnek találtam a merevítős csipke csodákat egész nap, még otthon se vettem le, de amióta főleg home office-ban dolgozom, teljesen elszoktam az ilyesmitől. Fő a kényelem. Egyébként sokkal kevésbé vagyok hisztis, amióta nem nyom a melltartó, nem vág be a tanga, nem nyomja hasam a farmer és nem húzza a szempillámat a smink. Már a sportmelltartókat is csak addig viselem el, amíg muszáj.”
Adél még tovább ment, vagy ha úgy tetszik, már eddig is előttünk járt e téren: “Sosem hordtam és nem is hordok melltartót, a kis mell és a sok sport ajándékaként. Párszor próbálkoztam vele, mert ugye a nő az hord melltartót, ez így van, mert kell, mert csak. De én valahogy sosem találtam a flow-t ezzel a ruhadarabbal és értelmét sem láttam soha a saját anatómiám alapján. Azt sem tudom, milyen méret kell rám jelenleg. Először és utoljára szoptatós melltartót hordtam, 5 éve. Az praktikus volt.”
Lelki terhek és kosárméretek
Adél úgy véli, nagyon sok a tévhit a melltartókkal kapcsolatban, hisz kiválasztásuknak komoly tudománya van: számít a méret, a forma, az anyag is. Mindezzel tökéletesen egyetértünk, “Ha sikerül kényelmes, megfelelő darabot választani, akkor a viselésnek elvileg nem szabadna kényelmetlennek lennie. Ha egy nő csak azért szenved a melltartóban, mert ez a külső elvárás, akkor ideje megszabadulni tőle, de ha valaki melltartóban érzi magát biztonságban, vagy egy szexi daraból forrósodik fel a hálószoba, akkor hajrá.”
Megszabadulni az elvárásoktól azonban nem is olyan egyszerű, van, hogy hosszú évek kellenek hozzá, hogy elfogadjuk önmagunk szépségét. Szonja számára a tinikor komoly lelki hullámvasút volt, a gyerekek szekálása komoly önértékelési problémákat okozott számára akkoriban. “Régen azért hordtam, mert volt benne szivacs meg merevítő. Nagyon kis mellem van, tinikoromban még rosszabb volt a helyzet, olyannyira, hogy emiatt nagyon nagyon sokat cikiztek. – avat be a részletekbe. – Az elől deszka, hátul léc volt az alap, de a tudtam, hogy fiú vagy is megjelent többször. Ezért kezdtem el hordani melltartót, nem azért, mert szükségem volt rá. Amióta karantén van, utcára sem vettem fel, pulcsi alá minek. Most már csak azért veszem fel általában, hogy ne látszódjon át a ruhám, de a merevítő, szivacs már tíz éve a kukában van, sportos fazont hordok ilyenkor is. Kit akarok már átverni?”
Van, akinek megkönnyebbülés hogy nélküle élhet (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik hát, annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy viseljünk-e melltartót vagy sem, egyáltalán nem csak testi adottságainktól függ. Önértékelésünk, testképünk, biztonságérzetünk és magabiztosságunk is függhet tőle, épp van-e rajtunk vagy sem, és ha van, milyen fazon. Nem csoda, hogy sok esetben túlideologizálják a témát: hol azt mondják, a melltartók a mi láthatatlan segítőink, támaszaink, hol pedig épp modern amanozokként dicsőítik azokat, akik hirdetik a melltartónélküliséget. Miközben egyetlen igazi válasza nincs is a kérdésnek. Gabi mindezt tökéletesen összefoglalta, mikor azt mondta: “Szerintem ez a melltartó eldobására buzdítás azért hülyeség, mert annyifélék vagyunk, annyiféle mellel, hogy ez nem szabadság kérdése, hanem inkább arról szól, hogy kinek mi a kényelmes. Én például csúnya jelenetet rendeznék, ha el akarná valaki venni a melltartómat, másnak meg az a megkönnyebbülés, ha nélküle lehet.”
