nlc.hu
Trend

Sisi ékszerei

Sisiről úgy neveztek el ékszert, hogy valójában ki nem állhatta őket

A „Sisi-csillagokat” ma is kapni, igaz, alaposan a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki szeretne egyet.

Erzsébetről, a tragikus sorsú osztrák császárnéról, a magyarok első és egyetlen Sisijéről már sokszor, sok mindent megírtunk itt az nlc-n. Például azt, hogy a híres-hírhedt szépségpraktikái, többek között a meleg, olívaolajos fürdő, a rózsás-levendulás arcpermet és a tejes-tojásos arcpakolás bizony még ma is megállják a helyüket. Hogy anyósa, Zsófia hercegné talán nem is volt olyan erőszakos, parancsolgató fúria, mint amilyennek a Sisi-filmekben megismerhettük, és írtunk arról is, hogy Sisi és Meghan között több a hasonlóság, mint az elsőre bárki gondolta volna.  

Nem írtunk viszont Sisi híres ékszereiről, és az ékszerekhez fűződő, finoman szólva is ambivalens viszonyáról. Egyes források szerint az osztrák császárné egyáltalán nem rajongott az ékszerekért ugyanis, sőt, nyugodt szívvel írhatnánk azt is, hogy gyűlölte őket. (Ami lássuk be, egyáltalán nem lenne karakteridegen attól a császárnétól, akiről köztudott, hogy súlyos, gyakran elviselhetetlen teherként élte meg az udvari élethez tartozó legtöbb szokást és szabályt.) Ezen források szerint Sisi csak jeles alkalmakkor hordott ékszereket, akkor is csak néhány darabot. Máskor gyakorlatilag nem viselt ékszert: egy apró ezüstórát vitt magával rendszeresen, illetve az eljegyzési gyűrűjét, amit a szokásostól eltérően nem az ujján, hanem egy láncra fűzve, a nyakában hordott.

Ferenc József megkövesedett szerelme

Bár a jelek szerint Erzsébet egyáltalán nem rajongott a különleges kövekért, a csillogó brossokért, nyakékekért és diadémokért, a császárné mégis tekintélyes és tiszteletet parancsoló ékszerkollekcióval büszkélkedhetett. Az ékszerek nagy részét a császártól, Ferenc Józseftől kapta, aki odaadása és rajongása jeleként már a kezdet-kezdetétől igyekezett különféle ajándékokkal elhalmozni Erzsébetet.

Ajándék gyanánt a császár az ékszerekre esküdött, nem csoda, hogy már közvetlenül az eljegyzésük után egy értékes darabbal lepte meg újdonsült jegyesét: egy gyémántokkal és smaragdokkal (állítólag a smaragd volt Erzsébet kedvenc ékköve) kirakott diadémmal lepte meg őt. De Ferenc József nevéhez fűződik a császárné kollekciójának legszebb darabja, egy háromsoros igazgyöngy nyaklánc is, amit Sisi Rudolf születése alkalmából kapott a császártól.

A kollekciót egyébként nagy meglepetésre nem csak Ferenc József, de a császár édesanyja, Zsófia is gyarapította: az esküvő előtt egy opálokkal és briliánsokkal ékesített fejdíszt, nyakéket és fülbevalót ajándékozott leendő menyének.

A Sisi-csillagok

Erzsébet-királynőről Franz Xaver Winterhalter 1865-ben készítette azt a világhírű festményt, ami aztán egyszer és mindenkorra halhatatlanná tette a szépségét. A képen Erzsébet egy fehér szatén-tüll ruhában, hajában azokkal a „gyémánt csillagokkal” áll modellt a festőnek, amik végül róla kapták a nevüket. A szóban forgó „Sisi-csillagokat”, szám szerint kilencet, Alexander Köchert tervezte, kifejezetten a császárné kérésére.

Erzsébet királyné portréja

A híres Winterhalter-portré, amin Sisi a 9 eredeti Sisi-csillagot viseli a hajában – Kép forrása: Wikipédia

A csillagok mindegyike, kivétel nélkül 10-ágú és az ékszerész egyenként 46 briliánssal díszítette őket. Erzsébet a havasi gyopárra emlékeztető csillagokat nem csak a hajában hordta előszeretettel, hanem nyakláncként, diadémokban és brossként is. Maga sem gondolta volna, de Erzsébet a különleges csillagokkal valóságos trendet teremtett: rengeteg tehetős nő igyekezett utánozni a stílusát és az ékszereit.

Az eredeti csillagokból az utókornak 8 maradt meg:

  • a legnagyobb Sisi közvetlen leszármazottainak birtokában van,
  • a többi hét még az eredeti dobozban, a császárné legközelebbi szolgálójának családjához került. Sisinek ugyanis szokása volt, hogy bizalmasainak ajándékozza az értékes holmijait, különösen amikor depresszióval küzdött.

Erzsébet királyné rubin ékszerszettje

A karkötőket, melltűket, válltűket és diadémot tartalmazó fejedelmi ékszerszettet, amit eredetileg Mária Terézia ajándékozott lányának, Mária Antóniának az esküvőjére, Sisi még az ezüstlakodalmán is büszkén viselte.

A különleges ékszerkollekciónak 1918-ban rejtélyes körülmények között veszett nyoma, azután, hogy Zita királyné és Károly király gyerekeikkel elhagyták Ausztriát. Máig tisztázatlan, hogy az ékszerkészlet, amit a királyi pár a koronaékszerekkel együtt vetetett ki a kincstárból, hogyan tűnhetett el a menekülésük közben. Sokáig azt gyanították, hogy Zitáék szorult helyzetükben túladtak az értékes ékszereken, ám a Habsburg-család arra hivatkozva, hogy az ékszerszettnek a koronaékszerekkel együtt veszett nyoma, cáfolta ezeket a pletykákat. Szerintük a rubin ékszerszettet a koronaékszerekkel együtt ellopták, méghozzá a pár száműzetését kihasználva.

Olvass még többet Sisiről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top