Trend

Divat lett az arcmaszklánc – Praktikus vagy felesleges?

A kötelező maszkviselés kitermelte első saját divattrendjét: divatos kiegészítők lettek az arcmaszkláncok.

Óriásit változott a világ az elmúlt fél évben. Míg tavasszal az sem volt egyértelmű, kell-e maszk, vagy ha igen, mikor és milyen típust viseljünk, mostanra már viselésük alapvetés lett (vagy legalábbis annak kellene lennie) és mint olyan, megkezdte a maga divatteremtő útját is. Ez persze várható volt. Ha egy kiegészítőt naponta, akár több órán keresztül is viselni kell, bizony idővel sokaknak számítani fog annak kinézete is, jelek szerint pedig olyannyira, hogy a maszkok szintet léptek és saját kiegészítővel büszkélkednek: az arcmaszklánc divat lett.

Úttörő újdonságról egyébként nincs szó, eddig is voltak ilyen láncok, csak épp nem maszkot, hanem szemüveget lógattunk rajta. Már aki. Szemüveget ugyanis nyakban lógatva maximum a nagyszülők korosztálya hord nyilvános helyen, az arcmaszk esetén azonban úgy tűnik, a szükség átlépett az öreges jelzőn. Mivel esetenként hol fel, hol leveszünk (vagy levennénk) magunkról az arcmaszkot, kényelmetlen macerává válik a műsor, a tokaszorítóként, esetleg állmelegítőként való létezésük pedig minden, csak nem szép látvány.

Nos, az arcmaszklánc ezen a helyzeten kíván segíteni: a maszk gumijára csíptethető lánc segítségével bármikor levehetjük a maszkot anélkül, hogy szorongatnunk kellene a kezünkben, vagy esetleg a fél fülünkön egyensúlyozva viselni, kiküszöbölvén a tokaszorítós megoldást.

Gyöngyökkel díszített fém arcmaszklánc

Gyöngyökkel díszített fém arcmaszklánc (Etsy/GRISSNY)

Arcmaszklánc-divat

A praktikum tehát kellőképp megágyazott a divatnak, amiből az őszi szezonra – naná! –, már többféle stílusú ajánlás is született. 

Az Etsy kézműves oldalon például tucatjával találunk színes gyöngyökből fűzött változatokat, de az Amazon és társai is tele vannak velük – kíváncsian várjuk, hogy például az ilyen pénztárcaláncokat a fast fashion márkák mikor fogják arcmaszkláncként újrapozicionálni. Aki szeretné, persze maga is elkészítheti, különösebb kézügyesség nem kell hozzájuk, csak egy jó maréknyi szép gyöngy, no meg két kapocs, amit majd a zsinór végeire kötözünk.

Arcmaszklánc - Etsy/joahofficial
Megnézem
Összes kép (5)

A nyakláncok esztétikájából építkező fémláncok arany és ezüst színekben is fellelhetők, sok esetben gyöngyökkel, charmokkal díszítik őket.

Arcmaszklánc - Etsy/thedarlingcorner
Megnézem
Összes kép (3)

Az ékszerek körében erős trendet képviselnek a méretes láncszemekből álló darabok, naná, hogy ezek sem maradhatnak el, ha arcmaszkláncról van szó. Melléjük nyakláncot már inkább ne viseljünk, és fülbevalóból is kisebb darabot válasszunk, hogy elkerüljük a túlzásokat. Fémből és akrilból készültek közül egyaránt választhatunk, utóbbiak esetén a márványos és teknőcmintás hatásúak a legnépszerűbbek.

arcmaszklánc - Etsy/FashionGeekShop
Megnézem
Összes kép (4)

Ha a fentiek túl díszesek lennének, találhatunk szilikonból, pamutból vagy épp bőrből font változatokat is. (Nem csak) férfiaknak fekete bőr, gyereknek cuki színes változatok is készültek már, és ide tartoznak a tipikus hipermarketes szemüvegláncok is. A különbség köztük amúgy is csak a végeken található rögzítésben van. Míg a szemüvegek esetén gyakori a szilikongyűrű, melybe belebújtathatjuk a szemüveg szárát, addig a maszkoknál a csíptetős vagy kapcsos megoldások a használhatók.

arcmaszklánc - Etsy/ThunderandLumley
Megnézem
Összes kép (4)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@natsukokoro által megosztott bejegyzés,

Az arcmaszklánc, úgy tűnik, egy új, izgalmas kategóriája lesz a kiegészítőknek, aminek dizájnját legalább olyan változatosság jellemzi már most is, mint a divatékszerekét. Ezzel persze mi nagyon jól járunk, hisz épp úgy, mint a védőmaszkok esetén, mindenki találhat majd kedvére való stílusú, színű és méretű darabot, egyszerűsége okán pedig a DIY-rajongóknak is igazi csemege.

Így készítheted el arcmaszkláncodat

Mások ilyen arcmaszláncokat hordanak

Kiegészítő trendek őszre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top