Trend

Van, akinek nem gond: a koronavírus-járvány alatt több ékszert vásárolnak a gazdagok

Jelentősen megugrott a prémium ékszerek forgalma a koronavírus-járvány során.

Míg a koronavírus érkezését követően a hipermarketek és a különféle online szolgáltatásokat nyújtó cégek részvényárfolyama ugrott meg, egy nem várt szektorban is komoly bevételeknek örülhetnek a tulajdonosok. A CNN értesülései szerint ugyanis az ékszervásárlások szintje a kezdeti megtorpanást követően hamar magára talált, nyárra pedig már komolyan fel is erősödött. Az amerikai hírcsatorna szerint a prémium ékszerek piaca augusztusban, az előző év azonos időszakához képest 10 százalékos növekedést könyvelhetett el. Ez egyébként globálisan 5,25 milliárd dolláros forgalmat jelent. 

Az értesülést megerősítette a Signet Jewelers ékszerforgalmazó is, amelynek augusztusi eladásai 10,9 százalékkal múlták felül a tavalyi év utolsó nyári hónapjának számait. Azért nem mindenki járt jól: a legendás Tiffany-bolthálózat – amelyet főleg a turisták látogatnak az Egyesült Államokban – augusztusban és szeptemberben két számjegyű csökkenést könyvelhetett el a forgalom százalékát tekintve. 

Jól pörög az arany és a gyémánt a járvány alatt

Szépen fogynak a gyémántgyűrűk a járvány alatt (Fotó: Getty Images)

Utazás helyett csillogás

Az ékszerkereskedőknek megvan a maga elmélete a kiváló eladási mutatókat illetően. 

„A világon minden piacon számunkra az utazás jelenti a legfőbb konkurenciát” – magyarázta Stephen Lussier, a világ legnagyobb gyémántkitermelőjének számító De Beers gyémántbányász cég alelnöke. „Ha esküvőről, 10., 25. házassági évfordulóról, kerek születésnapról van szó, az utazás számít a legromantikusabb ajándéknak. 

Most azonban, a járvány miatt világszerte jelentősen visszaesett az utazási hajlandóság, az így fennmaradó összegeket pedig sokan gyémántba vagy aranyba fektetik. Lussier rámutatott, hogy a De Beers saját ékszermárkája, a Forevermark eladásai július óta minden hónapban tíz feletti százalékkal múlták felül a tavalyi mutatókat. Hasonló trendet figyelt meg Jeffrey Gennette, a Macy’s áruházlánc vezérigazgatója is. 

„A vásárlóink most nem utaznak – magyarázta Gennette a CNN-nek. – Így most nem élményekre költik a pénzüket, hanem maguknak okoznak örömet a termékeinkkel.”

Az ékszerek vonzerejét növeli, hogy jó befektetésnek bizonyulnak és a bizonytalan piaci viszonyok ellenére megőrzik az értéküket. 

Jamie Singleton, a Kay Jewelers and Zales ékszerkereskedő cég elnöke ehhez annyit tett hozzá, hogy mivel a jegyes-, és házaspárok most nem tudnak paradicsomi helyszínekre utazni, jóval nagyobb és drágább ékszerekkel lepik meg egymást. 

A megkérdezett szakemberek arra számítanak, hogy az ékszervásárlási kedv az ünnepek közeledtével sem fog csillapodni.

Még több ékszer az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése