nlc.hu
Trend

Valeria Lukjanova, az élő Barbie

Asztrálutazásról írt könyvet, fénnyel táplálkozna az élő Barbie, Valeria Lukjanova

Az ukrán élő Barbie, Valeria Lukjanova külseje kevéssé, a hozzáállása azonban sokat változott azóta, hogy megismerte a világ.

Az ukrán Valeria Lukjanova 2013 környékén azzal szerzett magának hírnevet, hogy úgy néz ki, mint egy eleven Barbie baba. Kezdetben sokan gondolták róla, hogy valójában nem is létező személy, csupán egy hoax, a fotóit pedig képszerkesztő programmal kreálták, annyira valószínűtlenül fest. Ehhez képest ő azt állította magáról, hogy mellnagyobbításon kívül semmilyen más plasztikai beavatkozást nem végeztetett magán, az vonásait a szerencsés genetikának köszönheti – ezt alátámasztandó egy videóban az édesanyját is megmutatta –, míg az alkatát a szigorú diétának és a kemény edzéseknek.

Akkoriban nyilatkozott arról is, hogy az úgynevezett breatharianism, vagyis a légzésizmus követője, mely őrültség lényege, hogy étel és ital helyett fénnyel és levegővel, illetve az azokban megtalálható kozmikus mikroételekkel táplálkozik, de előfordul az is, hogy hetekig egyáltalán nem éhes és szeretne eljutni odáig, amikor már kizárólag fényt vesz majd magához táplálék gyanánt. A korával kapcsolatosan szintén többféle verzió keringett, sokáig következetesen 21 évesnek mondta magát, azóta azonban kiderült, hogy valójában 1985-ben született, jelenleg tehát 35 éves. 

Valeria Lukjanova

Valeria Lukjanova 2014-ben és napjainkban (Fotók: Profimedia/©whitehotpix, Instagram/valeria_lukyanova21)

Valeria egy sikeres ukrán üzletember, Dmitrij Skrabov házastársa, akivel még tizenévesen szerettek egymásba és 2013-ban kötöttek házasságot. Gyereket azonban nem szeretnének, ugyanis a „családi életmód” egyáltalán nem vonzza őket.

A nő a mai napig is elsősorban modellkedésből él, a legtöbb felkérést a Távol-Keletről kapja. A spiritualitás régóta foglalkoztatja, olyannyira, hogy mostanra saját egyházat is alapított Az Örök Egység Temploma néven, melynek ő maga a szellemi vezetője.  Mindemellett operát énekel és két new age stílusú lemezt is kiadott már, igaz, nem a saját neve alatt, hanem Amatue művésznéven. Belekóstolt a filmezésbe is: 2016-ban a The Doll című indonéz horrofilmben alakított egy szerepet, méghozzá Ron Jeremy pornósztár oldalán. És ha valaki azt hinné, hogy könyve még nem jelent meg, nagyon téved, ugyanis Valeria egy asztrálutazásról szóló kötetet is kiadott már.

A külseje az elmúlt években drasztikus mértékben ugyan nem változott, azonban az ahhoz való hozzáállása már annál inkább. Saját bevallása szerint már egyáltalán nem szereti, hogy úgy néz ki, mint egy Barbie baba és ennek megfelelően is bánnak vele az emberek. „Egyszerre vicces és szomorú, hogy az emberek Barbie-ként ismernek az egész világon. Így bánnak velem mindenhol, mintha valójában ilyen lennék. Azt hiszik, hogy ez vagyok én” – fogalmazott egy idei nyilatkozatában. A fitnesz iránti szenvedélye azonban nem hagyott alább. „Számomra mindig is fontos volt, hogy fitt legyen a testem, de fenntartsam a modellalkatomat. Valójában igazi művészet, amikor izmos vagy, ugyanakkor vékonyak a lábaid” – magyarázta.

Valeria jelenleg Moszkvában él. A koronavírus-járvány miatti korlátozások persze az ő életét is szigorú keretek közé szorítják, azonban nem unatkozik: mostanában a kozmetikai termékeket árusító webáruházával foglalkozik a legtöbbet, illetve a harmadik egyetemi diplomája megszerzésére készül. Ugyanis, bár ezt nem sokan feltételeznék róla, de van már neki kettő.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top