nlc.hu
Trend

Pucér fotókkal a testpozitivitásért

Meztelenkedve buzdít önelfogadásra a világjáró táncospár

Kieran Shannon és Silke Muys sok üzenetet kap, amiben idegenek köszönik meg, hogy segítettek elindulni nekik azon az úton, ami az önmaguk elfogadásához vezet.

Több mint 25 ezer követője van Instagramon annak a táncospárnak, akik a világot járva rendszeresen készítenek magukról olyan fotókat, amiken semmi vagy legalábbis nem sok minden takarja a pucér testüket. „Amikor láttuk, hogy mennyi pozitív reakció érkezik az emberektől, akkor vált igazi szenvedélyünké az, hogy ahol és ahogyan csak lehet, hirdessük a testpozitivitást. Idegenektől kaptunk üzeneteket, amelyekben azt írták, hogy milyen inspirálóan hatunk rájuk, és hogy ők is elindultak az önelfogadás útján” – nyilatkozta Kieran Shannon.

Kieran Shannon és Silke Muys még 2018-ban ismerkedett össze Spanyolországban, ahol mindketten táncosként dolgoztak. Szinte azonnal egymásba szerettek, és úgy döntöttek, együtt nekivágnak a világnak, Először Ázsia felé vették az irányt, és útjuk során felfedezték maguknak a nudizmust, ha valahol találtak egy vízesést, azonnal lekerült róluk a ruha, és egy szál semmiben mártóztak meg a vízben. Erről pedig posztoltak is az Instagramjukra, és – ahogyan azt már írtuk – az embereknek nagyon tetszettek ezek a képek.

Magukat egyébként nem tartják a nudista mozgalom tagjának, de remélik, hogy példájuk továbbra is arra bátorítja majd azokat, akik valami oknál fogva nem elégedettek testükkel, hogy megszabaduljanak a ruháktól és megszabaduljanak az önbizalomhiány béklyójától. 

A koronavírus-járvány miatt persze most egy ideig nem tudnak távoli tájakra utazni, vissza kellett térniük Európába, de alig várják, hogy újra útnak indulhassanak. A tervek szerint következő úti céljuk Dél-Amerika lesz, illetve szeretnének eljutni Alaszkába is.

(via Daily Star)

Pár a tengerparton

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top