nlc.hu
Trend

Váratlan helyen bukkant Harry Houdini plakátjaira a háztulajdonos

Meglepő helyről kerültek elő a Houdini-plakátok

Érdemes néha a dolgok mögé nézni!

Alaposan meglepődött az az amerikai nő, aki nemrég nekifogott fürdőszobája felújításának – írja a Wild About Houdini blog. A Rhode Island-i háztulajdonos ugyanis két, 1926-ból származó plakátot talált a tapéta alatt, amelyek a magyar születésű szabadulóművész, Harry Houdini 95 évvel ezelőtti fellépését reklámozták az USA legkisebb államában.

A blog szerint az épület, amelyben a plakátokat találták, 1925-ben épült, és valószínűleg egy évvel később már felújításra szorult, a szabadulóművész műsorának reklámjait ugyanis nemes egyszerűséggel szigetelőanyagként tömték be a falakba, más színházi plakátokkal együtt. Mint írják, jó pár plakátot egyszerűen méretre vágtak, hogy elférjen, de szerencsére több is csaknem érintetlenül vészelte át az azóta eltelt csaknem száz évet.

Több milliót is érhetnek a tapéta alól előkerült Houdini-plakátok

A szigetelésként felhasznált plakátok: a bal oldali ráadásul egy elmaradt fellépést reklámoz (Fotó: Wild About Houdini)

A plakátok igazi különlegességnek számítanak, már csak azért is, mert az egyiken egy szeptember 20-i fellépés dátuma látható, amely azonban a blog szerkesztői szerint elmaradt. Houdini ugyanis ebben az időben Bostonban lépett fel, ahol a nagy népszerűségre való tekintettel elvállalt egy extra előadást. Emiatt viszont nem tudott odaérni Rhode Island fővárosába, Providence-be a szeptemberi időpontra, így az előadást két héttel elhalasztották. A másik plakát már ezt, az október 4-én megtartott előadást hirdette.

A szerkesztők arra is rámutatnak, hogy az efféle esetek nem annyira ritkák, mint elsőre gondolná az ember: 2006-ban ugyanis egy chicagói házból kerültek elő Houdini-plakátok, amelyek közül az egyiket 2019-ben 2200 dollárért, azaz bő 670 ezer forintért árverezték el.

A tapéta alól kerültek elő az értékes Houdini-plakátok

Harry Houdini (középen) egy szabaduló mutatványra készül (Fotó: Getty Images)

A Wild About Houdini blog egyébként felvette a kapcsolatot a Rhode Islandi-i nővel, aki nyitott az értékesítés gondolatára. Ha valakinek felkeltették az érdeklődését a különleges plakátok, a blogon keresztül felveheti a kapcsolatot a szerencsés megtalálóval.

Még több plakát az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top