nlc.hu
Trend

Ismét lemondott a tokiói olimpia egyik szervezője

Lemondott az olimpia kreatív igazgatója, miután malacjelmezbe akarta bújtatni a plus size divatikont

Sasaki Hirosi hamar rájött, hogy az ötlete nem annyira nyerő, azóta elnézést kért minden érintettől, és benyújtotta a lemondását.

Néhány héttel azután, hogy a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke, Mori Josiro távozott posztjáról a nőkre tett megjegyzése miatt, és helyére kinevezték Hasimoto Szeiko egykori olimpikont, újabb személyi változás történt, ezúttal Sasaki Hirosi, az olimpiai ceremóniáiért felelős kreatív igazgatónak kellett távoznia. Történt ugyanis, hogy ötletelés közben felvetette, mi lenne, ha ez egyik rendezvényen az égből leengednék  Vatanabe Naomi népszerű humoristát és plus size divatikont, akinek mindeközben malacjelmezt kellene viselnie, Hirosi a helyzetet még egy szóviccel is súlyosbította, írja a Telex.

Miután a megbeszélés résztvevői közül többen is kritizálták az ötletet, ezért gyorsan el is vetette, egyúttal elnézést kért Vatanabétól és mindenkitől, aki esetleg kényelmetlenül érezte magát a megjegyzése miatt. Hirosi állítása szerint megbánta, hogy előhozakodott egy ilyen műsorszámmal, és be is nyújtotta a lemondását. 

Védőmaszkos férfi megy a tokiói nyári olimpiát hirdető plakát előtt a japán fővárosban

Védőmaszkos férfi megy a tokiói nyári olimpiát hirdető plakát előtt a japán fővárosban. A koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokat a tervek szerint 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg (Fotó: MTI / AP / Eugene Hoshiko)

Még több olimpiai hír:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top