nlc.hu
Trend

Ildikó két lányát egy hét alatt vitte el a Covid

Két lányát egy hét különbséggel vitte el a koronavírus, négy unokája is félárva lett Ildikónak

Mindössze hét nap különbséggel halt meg Németh Józsefné két kisebbik lánya. Az egyik kómában feküdt a kórházban, mikor a másikat már temették.

Már-már felfoghatatlan családi tragédiát kellett átélni Németh Józsefnének, aki egy hét különbséggel veszítette el két kisebbik lányát. A 31 éves Erikán tavaly októberben epehólyagműtétet hajtottak végre. Úgy tűnt, rendben felépült belőle, de november közepére annyira lebetegedett, hogy még járni is alig tudott. Amikor november 18-án kórházba ment, kiderült, hogy pozitív a koronavírustesztje. Befeküdt, és majdnem két héten át tartották mélyaltatásban: a család december elején kapta a halálhírt. Eközben Ildikó másik lányának, a 33 éves Nikolettának egy zsírdaganat alakult ki a fejében, amit egy műtét során eltávolítottak. November 20-án kellett visszamennie a kórházba varratszedésre, de akkor már ő is rosszul volt, és a teszt során kiderült, hogy ő is megfertőződött koronavírussal.

Ildikó a két nagylányát gyászolja (fotó: Pixabay)

Ildikó a két nagylányát gyászolja (Fotó: Pixabay)

Amikor az anyja utoljára beszélt vele telefonon, a lánya elmondta, hogy az intenzívre került, mert beteg a tüdeje. Három nappal később meghalt. Amikor Nikoletta temetését tartották, a húga, Erika még élt, és mélyaltatásban volt a kórházban. Az édesanyjuk leginkább azt sajnálja, hogy a járványhelyzet miatt nem tudott elbúcsúzni tőlük a kórházban, sőt a vírushelyzetre való tekintettel még a koporsójukban sem láthatta őket. Ildikó szerint egyik lányának sem volt komolyabb alapbetegsége, a családi tragédiát okozó fertőzést pedig nagy valószínűséggel egymástól kapták el. A lányai négy gyermeke most félárván maradt: Ildikóban ők, valamint a másik két gyereke és a férje próbálja tartani a lelket. Az asszony szeretne méltó síremléket állítani a két lányának, de sajnos nincs erre pénze. Aki támogatná őket, a számlaszámot a Blikk beszámolójában találja.

A koronavírus sokszor vezet felfoghatatlan családi tragédiákhoz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top